Gazdaság

2009.11.12. 03:29

Milyen lesz az újbor? Márton-napi körkép Fejérből

Fejér megye - A szőlő termésátlaga ugyan csak átlagos lett, az újbor azonban kiváló - így összegezhető a Márton napja alkalmával megkérdezett borászok véleménye.

Márton napja jeles nap. A néphagyomány szerint - több más mellett - ekkor kóstolták meg a gazdák először az újbort. E szerint minden, amit eddig mondtak róla, puszta előfeltevésnek tekinthető. Lássuk tehát, milyen az újbor!

Etyek nagy részén is kóstolható már az újbor. Az etyek-budai borvidéken számos kisebb-nagyobb bormíves és pincészet tevékenykedik, amelyeknek nagy része az idei esztendő munkájának dandárján már túl van. Aki a termésmennyiségre ment, az nem járt jól idén - vélekedik Juhász László, az Etyeki Borút Egyesület elnökségi tagja.

- Kicsit rövidebb volt a tenyészidő a szokásosnál, ezért közel egy hónappal előrébb került minden munka. De ehhez képest nagyon jó lett a termés - tette hozzá Juhász László. - Hasonló mustfokot mutatnak a boraink, mint tavaly. A mi pincészetünkben még néhány bor jelenleg is erjed, de ami kész, az nagyon biztató minőséget produkált.

Az idei évjárat - vélekedik az etyeki szakember - megközelíti a tavalyit, amelyet a szőlészek-borászok az átlagnál jobb esztendőként tartanak számon. Az idei magas hőmérsékletnek s a kevesebb csapadéknak köszönhetően kisebb lett a terméshozam, így koncentráltabb az anyag, vagyis sűrűbb a must.

Etyek fehérboros vidék, meszes-löszös talajjal, ahol a klíma adottságainak köszönhetően egyébként is korábban lehet szüretelni. Az itt termelt fajták kiváló pezsgő-alapanyagok, de sokan készítenek népszerű borokat: szürkebarátot és chardonnay-t is. Az előbbi - árulta el Juhász - idén kevesebb lesz, hiszen érzékenyebb fajta, s pont akkor nem esett az eső, amikor ez a fajta gyűjtötte a vizet. A chardonnay terméshozama viszont csaknem ugyanannyi, mint tavaly: sok finom, friss, ropogós etyeki chardonnay-ra számíthatunk tehát a Márton-napi liba és a karácsonyi asztal mellett is.

- Az utóbbi 10-15 év legjobb termését szüreteltük az idén, legalábbis amióta borászattal foglalkozom - foglalta össze az agárdi Csóbor Jenő a véleményét. - A szőlő cukorfoka magas volt, a meleg nyár jót tett az ültetvényeknek, több íz került a borokba. A vörösborok színanyaga is nagyszerű, nem magas a savtartalmuk, kerek, jó borok lesznek belőlük. Egyébként én is az újbor híve vagyok - többen keresik, kóstolót szervezünk belőle -, szívesebben kortyolom, frissebb. Az éves bor már kicsit megöregszik .

A termésmennyiség Csóbor Jenő szerint átlagos, a többi évhez hasonló.

Nagyon kegyes volt az idén a szőlőhöz az idő. Megfelelő volt a hőmérséklet, a napsugárzás és a csapadék mennyisége is. A többi már a borászokon múlik: ha ők nem rontják el, jó borok lesznek az ideiek - mondja a móri Bozóky István. A szőlő mennyisége közepes volt ugyan, ám az évjárat kiváló. A móri borvidéken egyelőre a friss, könnyebb borokkal lehet leöblíteni a Márton-napi libasültet, a töppedt szőlőt csak a múlt héten szedték le. A borász nem csupán az újborral elégedett: az eladásra szánt készleteiken is maradéktalanul sikerült túladni. Ez persze nem garancia a jövőre nézve, ugyanakkor a jó minőség mindig megtalálja a vevőt - jegyzi meg Bozóky István. A 35 hektáron gazdálkodó családi vállalkozás csak palackozott nedűt forgalmaz, a nagyobbik részt közvetlenül a pincéből. Üzletláncoknak jelenleg nem szállítanak, de különösebben nem bánják. Vevőiknek és az ő, az értékesítési árral kapcsolatos elképzeléseiknek is megfelel ez a helyzet - fogalmaz a móri borász, akinek mi más lehetne a kedvenc bora, mint - az ezerjó...

Megreformálja az unió a borpiacot...

Az uniós támogatás érdekében nincs más lehetősége a magyar szőlészet-borászatnak, mint az EU borpiaci reformjának végrehajtása, a szigorodó szabályozás betartása - állítja Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. A reform keretében 2011-ig kell átalakítani a jelenlegi szabályozást: szigorodik az adatszolgáltatás, a többi között a származási bizonyítványok kiállításának és a szüreti jelentéseknek a rendje. Átalakul a borok megjelölésének rendszere is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!