Gazdaság

2008.08.07. 02:29

Csak az tudja elkölteni, akié a csekk?

<strong>Székesfehérvár</strong> - Üdülésicsekk-beváltó körútunk alkalmával meglehetősen kaotikus helyzettel szembesültünk. Van, ahol értékén beváltják, máshol nem. Vajon miért?

S. Töttő Rita

Hogy ez mit jelent? A csekket költők egy része tapasztalhatta, hogy a papírocska értéke nem mindenhol egyezik meg a valódi pénz értékével, mivel nem egy helyen kilencven százalékon (vagy éppen nyolcvanon) váltják csak be. E szerint a tízezer forintos csekk kilencezer forintot ér, így az érte járó szolgáltatáshoz, miegymáshoz is drágábban juthat hozzá az, aki üdülési csekkel fizet.

Több beváltóhelyen is jártunk Székesfehérváron, s valóban azt tapasztaltuk, hogy nem egy helyen ezzel a módszerrel fogadják el az üdülési csekket. Egyik helyen azt mondják, annyi költségük van vele, hogy másként nem éri meg, máshol azt mondják, hogy nekik is nyolcvan százalékot fizetnek csak ki, megint más szerint pedig alig van rajta bevéltel, annak is egy részét be kell fizetni az Üdülési Csekk Alapítványhoz. Szóval a helyzet korántsem tiszta, sőt, mondhatni, meglehetősen kaotikus. A vásárló pedig vagy elfogadja a beváltóhely feltételeit, vagy továbbáll. Illetve panaszt tesz.

Egyik olvasónk elmesélte, tőle vásárláskor 3200 forinttal többet kértek, mintha készpénzzel fizetett volna. Sok hasonló eset van még (jegyvásárlástól kezdve a kozmetikai szolgáltatásokon át a szoláriumbérletig), de természetesen találkoztunk nem egy olyan beváltóhellyel is, ahol szó nélkül értékén váltották be a csekket. Ezek nagy részén (megyén kívüli helyekről van most szó) uszodai szolgáltatást, múzeumi belépőt kaptunk a papírért cserébe.

- Az élet minden területén vannak tisztességes és kevésbé tisztességes vállalkozások, így sajnos az üdülési csekk beváltóhelyei között is akadt ilyen is, olyan is. De az elmúlt években alig kaptunk konkrét panaszokat, összesen kettőt - mondta Karácsony Mihály, az Üdülési Csekk Alapítvány elnöke.

Hogy ez hogy lehet, nem tudni, hiszen mi, egyetlen körútunk alkalmával több esettel is találkoztunk. Egy, a neve elhallgatását kérő kereskedő így nyilatkozott nekünk:

- Amikor egy család bemegy egy videotékába, és kér egy olyan filmet, ami az 5 éves kislánynak, 10 éves fiúnak, 30 éves feleségnek és a férjnek is megfelel, akkor az eladó széttárja a kezét, és nem tud segíteni. Ha többféle igényt kell figyelembe venni, akkor nehezebb megoldást találni. Az üdülési csekk rendszerének létrehozásakor is figyelni kellett arra, hogy az megfeleljen a munkáltatóknak, a munkavállalóknak, a multicégeknek, a szállodáknak és a kisvállalkozóknak egyaránt - magyarázta a beváltóhely tulajdonosa.

- A beváltóhelyek igyekeznek segíteni, és a lakosság igényét figyelembe venni, vállalva azt, hogy sokszor ez pluszköltséget jelent nekik. Saját lehetőségeik szerint mérlegelik, hogy tudják-e vállalni a beváltás körülményeit vagy nem. Mit csinál a család, ha nem megfelelő neki a filmajánlat? Nem vesz ki filmet... Mit csinál a beváltóhely, ha nem tudja vállalni a vele járó kiadásokat? Nem váltja be a csekket és az utalványt... Pedig sok embernek segítséget nyújthatna. Lehet, hogy az üdülési csekk nem jól lett kitalálva? - teszi fel a nem is annyira költői kérdést a kereskedő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!