Gazdaság

2007.07.26. 02:29

Két és fél éves sikertörténet

Bicske (str) - Kétszeresére növeli raktárterületét az új és használt tehergépjárműveket árusító Cargobull. A ma már félszáz embert foglalkoztató cég két és fél éve érkezett a városba.

S. Töttő Rita

Két és fél évvel ezelőtt érkezett a bicskei iparterületre egy nagy fejlesztések előtt álló cég, a Schmitz Cargobull Magyarország Kft. Ez a társaság a gyár leányvállalata is egyben, amely új, valamint használt járművek értékesítésével foglalkozik. Ugyanezen az iparterületen telepedett le a német cég Cargobull Szerviz Kft.-je is, amely tulajdonképpen a központi márkaszerviz szerepét tölti be. Ez a csoport foglalkozik ugyanis az összes félpótkocsihoz tartozó after sales szolgáltatással, vagyis a szervizeléssel, az alkatrész-értékesítéssel, valamint garanciális ügyintézéssel is.

- A Bicskére való költözésünk óta, az elmúlt 2 és fél évben a Schmitz-hez köthető két vállalat az akkori harminchat fős létszámról mára elérte az ötven-ötvenkét fő foglalkoztatását - nyilatkozta lapunknak Möhring Emese, a Cargobull kereskedelmi igazgatója. A városnak a cég megjelenése nem csupán az iparűzési adó emelkedése miatt volt kiváltképp fontos, hanem azért is, mert olyan munka-erőre volt szüksége a társaságnak, amelyet a közelben is megtalált.

- A felvett munkerőink kilencven százaléka bicskei, vagy környékbeli lakos - tette hozzá a kereskedelmi igazgató. Sokan járnak be a céghez Óbarok, Felcsút és Szár területéről is, vagyis igen magas a Fejér megyei szakemberek száma a társaságnál.

- Az induló 4 hektáros területhez - amely a Spar logisztikai központ szomszédságában található - egy 3 hektáros telket is vásároltunk, így az ipari területünk ma már el-éri a 7 hektáros nagyságot - árulta el területük nagyságát Möhring Emese. A Schmitz Cargobull Magyarország Kft. 2005-ben, vagyis miután Bicskén letették cégük alapkövét, 6,7 milliárd forintos árbevételt ért el. A következő évben ez már majd 1 milliárddal több volt, vagyis 7,5 milliárd forint. A szervizeléssel foglalkozó társaságuk pedig az első évben 550 milliót, a másodikban pedig 722 millió forintot hozott. Az idei évben újabb beruházásra készül a német cég: a szerviz alkatrészraktárát kétszeres méretűre növeli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!