Gazdaság

2007.01.05. 03:28

Az elhelyezkedés a cél

Székesfehérvár - A képző központban a hallgatókat nyomonkövetéses vizsgálattal ellenőrzik, hogy kiderüljön, képzéseik mennyire hatékonyak, a gazdaság igényeinek megfelelők.

Kovalcsik Katalin

Évről évre mind többeket sikerül bevonni a munkaügyi központ által szervezett szakképzésekbe. A képzések részben vagy teljes egészében támogatást élveznek, sőt, idéntől a vállalkozóbb szellemű munkanélküliek még több támogatást élvezhetnek. Változás ugyanis, hogy a képzésre jelentkezőknek munkanélküli segély helyett a tanfolyam ideje alatt keresetpótló juttatást adnak, ami megegyezik a mindenkori minimálbérrel. Máthé Ferenc, a Fejér Megyei Munkaügyi Központ szakképzési osztályvezetője elmondta, sokakat ugyanis a jövedelem kiesése gátol meg a tanulásban. Hozzátette, további támogatás, hogy a szociális területeken dolgozókat akkor is tudják segíteni, ha van munkahelyük, a szociális és házi gondozás, valamint az ápolás területén ugyanis kevés a munkaerő. Továbbá a szakképzési hozzájárulás harmada eddig visszaigényelhető volt, ha dolgozói taníttatására fordította egy cég, melynek oka munkahely-megtartás vagy -teremtés volt. A kis- és középvállalkozások támogatását növelik azzal, hogy idéntől a szakképzési hozzájárulás kétharmadát fordíthatják dolgozóik képzésére.

A Fejér Megyei Munkaügyi Központban évente 2000-2500 ember szakképzését végzik, a tanfolyamok majd 70-80 százalékát a Székesfehérvári Regionális Képző Központ tartja. A Lépj előre egyet! programban 2006- ban 350-400 állástalan vett részt az idei év első felében folytatódó programban. Mivel az országos átlagnál jobb a megyeiek képzettsége, a legkeresettebbek a nyelvi- és számítástechnikai képzések.

- Tavaly összesen 264 tanfolyamot tartottunk, a régióból 5128 hallgató vett részt képzéseinkben. Ebből munkanélkülieknek 210-et tartottunk, önerőből finanszírozott képzésünk 8 volt, a munka-adók igényére 13 kurzust szerveztünk - mondta Borsy Gábor, a Regionális Munka-erő-fejlesztő és Képző Központ képzési igazgatóhelyettese. Hozzátette, a központ megalakulása óta régiós intézményként működik, mégis tanfolyamainak 53 százaléka Fejérben, 22 százaléka Komárom-Esztergom, 25 százaléka pedig Veszprém megyében zajlott. - A szakképzést érintő változások nem csupán a hallgatóknak, az intézmé-nyeknek is újdonság lesz, az OKJ-s képzések változása érint majd bennünket is, a képző központ számára azonban előnyt jelent, hogy megalakulásunk óta a moduláris rendszert követjük - mondta az igazgatóhelyettes. Majd kiemelte, vannak népszerűbb képzések, ilyen a számítógépkezelő, melyhez speciális szakmai modul a számítógépes rajzolás, valamint az ECDL tanfolyamok, melyek mellé idegen nyelvi modult tesz az intézet. - A kiegészítő modulokkal még piacképesebb képesítést tudunk adni a hallgatóknak. A képzési terveinket egyébként úgy állítjuk össze, hogy figyelembe vesszük a gazdasági igényeket és az intézmény személyi és tárgyi feltételeit, majd egyeztetünk a munkaügyi központtal. Ez azért szükséges, mert mindenütt vannak hiányszakmák, olyan területre képezünk embereket, ahol az elhelyezkedésre is van mód.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik