Gazdaság

2006.11.03. 03:29

Egy tehén után is

Budapest (ptf) - Több olyan gazda is bekerülhet egy pályázat révén a tejkvóta rendszerbe, akinek eddig erre nem volt lehetősége. Sokan ezzel legalizálhatják termelésüket.

Kovalcsik Katalin

Az országos tejkvóta terhére 70 millió kiló, úgymond közvetlen értékesítési kvóta kiosztására pályázati felhívást tett közzé a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, tájékoztatott Varga Sándor, a kommunikációs osztály szakértője.

A kvótakeretből egy pályázó 24 hónapnál idősebb nőivarú állatonként legalább 6000 kiló, összesen maximum 30 000 kiló kvótát igényelhet térítésmentesen. Istvánfalvi Miklós, a Tejterméktanács elnöke szerint ez a lehetőség, mint utolsó esély, különösen azoknak jó, akik tejtermelést, tej- és tejtermékértékesítést folytatnak, annak ellenére, hogy az MVH tejkvóta nyilvántartásban 2004. május 1. óta nem rendelkeztek saját tulajdonú tejkvótával. A kvótaév alatt, a kvóta nélkül megtermelt és értékesített teljes mennyiséget ugyanis a 69/2004. (IV. 29.) FVM rendelet 5. paragrafusa (1) pontja szerinti fizetési kötelezettség terheli. Fejér megyét ez a kvótalehetőség kevésbé érinti, mégis megbecsülendőnek tartja a Terméktanács elnöke az MVH, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által kezdeményezett tartalék tejkvótát. Ha nem is nagy számban, de a régióban is található olyan tehéntartó gazda, aki szívesen részt venne a pótlólagos kvótakiosztásban. Aki például 5 tehénnel rendelkezik és megvannak a feltételek, akár 30 ezer kiló kvótára is igényt tarthat. Akinek ennél jóval kevesebb tehene van, nőivarú állatonként hatezer kiló kvótát igényelhet.

Az MVH szakértői úgy gondolják, hogy a pótlólagos kvótakiosztással jelentős segítséghez jutnak azok, akiknek ez ideig nem volt lehetőségük tejkvótavásárlásra, vagy kvótabérletre, de szerettek volna már eddig is bekerülni a tejkvóta rendszerbe, azaz a termelésüket legalizálni akarják, és a jövőbeni termelésüket a szabályoknak megfelelően kívánják folytatni. Ma már jóformán minden Fejér megyei tehéntartó gazda tudja, hogy mit kell tennie, hogy mielőbb bekerüljön a rendszerbe. A kvótaigényléseket az Állattenyésztési Kft.-nek postai úton, vagy személyesen, 2007. január 15-ig kell benyújtani a megjelölt K1000-es formanyomtatványon, ezeket az MVH érkezési sorrendben bírálja el.

Az MVH arról is tájékoztatta az érdekelteket, köztük a Tej Terméktanácsot is arról, ha majd mégis túligénylés keletkezne póttejkvótára, a keretkimerülés napján beküldött pályázatok között a rendelkezésre álló kvótamennyiséget arányosan osszák meg. A régióban több tehéntartó gazda is részt vehet a pótlólagos kvótakiosztásban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!