Gazdaság

2006.08.28. 02:29

Teljes lett az épülő Duna-híd íve

Dunaújváros (kk) - Ünnepség keretében emelték be az épülő Duna-híd ívszerkezetének utolsó elemét szombaton. Az átadást jövő júniusra tervezik.

Mórocz Zsolt

Fontos szakaszához érkezett a dunaújvárosi Duna-híd építése. A kivitelezést végző DunaÚj-Híd Konzorcium a sajtó képviselőit is meghívta egy hajókirándulás keretében az ünnepi eseményre szombaton, amikor a mederhíd kosárfül alakú ívszerkezetének utolsó elemét emelték a helyére, ami milliméteres pontossággal illeszkedett.

Az ívszerkezet elemeit hegesztéssel rögzítik a helyükre, ezért is volt fontos a pontosság tartása. Még sok munka vár a kivitelezőkre, amíg a mederhíd és a környezete alkalmassá válik a beemelésre.

A most beemelt elemek hegesztését követően leszerelik az ívet eddig tartó acélszerkezeteket, ezután folytatják az ív és a pálya közötti kábelek befűzését, majd megfeszítik ezeket. Ezáltal a hídpálya ívbe feszül, elemelkedik az eddig támasztékként szolgáló állványzattól, már csak két ponton fog támaszkodni. Így az alsó állványzatot is elbonthatják, megkezdődhet a beemelést végző bárkák (összesen nyolc vesz majd részt ebben a munkában) számára a mederrész kikotrása. A 307 méteres mederhíd beemelésének előkészületeivel októberben, esetleg november elejére végeznek - tudtuk meg Pesti Gyulától a konzorcium projekt irodavezetőjétől -, és az időjárás, vízállás függvényében sor kerülhet a projekt legkritikusabb momentumára, a 10 ezer 500 tonnás mederhíd egyben történő behajózására, beemelésére.

A hatalmas szerkezet mozgatását végző hidraulikákat irányító szoftver kifejlesztése magyar szakemberek munkája, világújdonságnak számít - tudtuk meg a tervezést irányító Horváth Adriántól, a Főmterv Zrt. irodavezetőjétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!