Gazdaság

2006.08.17. 02:28

Bankká is lesz

Székesfehérvár (bm) - Komplex pénzügyi szolgáltatóházzá válik az Allianz Hungária Biztosító Zrt., a kétmilliós ügyfélkörű cég tegnap adta át felújított gépjármű-kárrendezési egységét.

Mórocz Zsolt

A mintegy 250 négyzetméteres összterületű gépjármű-kárrendezési egységet százmillió forintos összköltségű beruházásban újítottuk fel - mondta el Kozma Attila, a biztosítótársaság közép-dunántúli igazgatóságának területi igazgatója a tegnapi ünnepélyes átadáson. A József Attila utcai létesítményt - melyet 1976-2005 között béreltek - a cég tavaly megvásárolta, s itt jelenleg tizenöt munkatárssal dolgoznak.

A 2005-ös üzleti évben ügyfeleink számát 20 ezerrel növelni tudtuk, s mai 2 milliós ügyfélkörünkből 1,8 millióan a gépjárműbiztosítási területen szerződtek - nyilatkozta lapunknak Salamon Károly, a kárrendezés területén orszá-gos szinten mintegy 800 partnercéggel rendelkező társaság elnök-vezérigazgatója. Szavai szerint az Allianz Hungária Biztosító Zrt. a biztosítási piac gépjárműbiztosítási szegmensének mintegy 40 százalékát adja; s idén év végére e területről a tavalyihoz hasonló értékű, mintegy 100 milliárd forint díjbevételt terveznek elérni.

Bár a magyar Allianz gyökerei jellemzően a gépjármű-biztosítási területről indulnak, a cég az elmúlt évtizedben felépítette életbiztosítási üzletágát, nyugdíjpénztárat indított, s terveik szerint idén év végétől banki tevékenységet is folytatnak. Salamon Károly szerint ez azt jelenti, hogy komplex pénzügyi szolgáltatóházzá válnak, ahol ügyfeleik minden pénzügyi szolgáltatást igénybe vehetnek. Kozma Attila elmondta: 2007-es terveik között szerepel a Koronázó téri épületegyüttes felújítása, s komplex ügyfélközponttá való átalakítása is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!