Foci

2011.05.27. 02:29

Ovifoci-majálissal búcsúztak a gyerekek

Székesfehérvár - A sóstói gálával befejeződött a Videoton FC által szervezett idei ovifoci program, amelyben a megyeszékhely 16 óvodájából összesen 160 kisfiú vett részt.

Matók János

 

Kisgyerekek, 4 és 6 év közötti óvodás fiúk lepték el a Sóstói Stadion centerpályáját, ahol a Videoton FC által rendezett ovifoci program idei utolsó fellépését, a majális jellegű gálát tartották. A Németh János által irányított sorozat még 2009 januárjában kezdődött el, 16 székesfehérvári óvodában. A piros-kék klub olyan egykori kiváló játékosai, mint Fister Ferenc, Tiber László, Szabó József, Csongrádi Ferenc, Vajda Gusztáv, továbbá az elismert utánpótlásedzők, Kiss Imre és Tóth József hetente egyszer tartottak edzést a gyerekeknek. Akik a rendszeres mozgás segítségével kerülnek közelebb a futballhoz, s az óvoda után mint iskolások, már a Videoton Labdarúgó Alapítvány kötelékén belül folytathatják tovább a játékot. A mostani majálison összesen 160 kisfiú lépett a pályára nagy boldogan, hiszen külön erre az alkalomra készített felszerelésben kergették, rúgták a kisméretű labdát, a 20 percig tartó kispályás mérkőzéseken. Az ajándékokat - csokoládé, vidis lufi, a klub kiadványai - is nagy örömmel fogadták - a Vidi legkisebb játékosai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!