Foci

2009.08.24. 02:29

Majdnem fordítottak

A Siófokot sikerült megtréfálnia a kis Vidinek, és a Pécset is majdnem megcsípte az előző két hétvégén Varga István együttese.

Fejér Megyei Hírlap

Most a bajnoki címvédő Gyirmót várt a piros-kékekre, akik talán kissé megilletődötten kezdtek, mivel Nagy László és Lajtos találataival már a 18. percben 2-0-ra vezetett a házigazda alakulat. Ekkor úgy is tűnhetett, hogy eldőlt a mérkőzés, azonban a félidőig nem változott az eredmény, a Vidi mestere pedig rendet tett a fejekben, és cserékkel is próbálta felrázni a társaságot. Ez olyannyira jól sikerült, hogy Kocsis D. 15 perc alatt kétszer is betalált, és máris 2-2 virított az eredményjelzőn. Ekkor már győzelmi esélye is volt a fehérváriaknak, végül mégis a Gyirmót vitte be a győztes találatot a 73. percben Pék révén. Talán ez a nagyobb rutinnak köszönhető, de az biztos, hogy a fiataloknak nincs oka szégyenkezniük, ilyen teljesítménnyel a jövőben sok pontot lehet gyűjteni. 

Győr-Gyirmót, 300 néző. Vezette: Király K. (Kovács Z., Huszár B.).  Gyirmót: Boros - Kiprich D. (Pék A., 67.), Kozmér, Böjte, Németh L. - Kiss Zs., Baumgartner, Horváth R. (Polyák, 67.), Nagy L. - Lajtos, Tóth N. Vezetőedző: Kiprich József.   Videoton II: Filipovics - Szabó T., Vaszicsku, Bencze (Szeleczki, a szünetben), Fejes - Kerékgyártó (Gyurcsó, 69.), Vadász, Rása, Móri - Kocsis D., Máté (Olasz, a szünetben). Vezetőedző: Varga István.      

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!