Pontot csent a Tordas az éllovastól

2018.04.02. 20:23

Bosszankodhatnak az Ikarus labdarúgói, idén először maradtak győzelem nélkül

A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában az Ikarus nem bírt a Tordassal, a Bicske nehezen, a Mór viszont kiütéssel győzött.

Káldor András

A martonvásári Madaras Ádám (piros, 18) becsúszva próbálja szerelni a sárosdi Truszek Gábort (kék, 7) Fotó: Kricskovics Antal/FMH

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő­–­Enying 8–1 (4–0)

Agárd, 50 néző, V.: Rózsa J.

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Heim (Pölöskei) – Balogh B. (Rodenbücher), Kocsis D, Oláh (Tóth Zs.), Nagy Á. (Fekete) – Zsédely, Balogh Á., Spánitz L., Klauz – Hanák, Fodor G. Edző: Balogh Zsolt.

Enying: Molnár B. – Kovács L., Kalló, Gál M. (Szili B.), Báles – D’urso, Gergye, Lángos, Harangozó – Bogár, Rados. Vezetőedző: Vas Tibor.

Gól: Balogh Á. (21., 25., 46.), Zsédely (20.), Nagy Á. (45.), Hanák (70.), Tóth Zs. (84.), Klauz (90.), ill. Harangozó (66.)

Jók: Balogh Á., Zsédely, Hanák, ill. senki

Az első perctől kezdve nem volt kérdéses, melyik csapat fogja győztesen elhagyni a játékteret, aztán a 20. perctől folyamatosan jöttek a hazai gólok is. Rengeteg helyzetet dolgoztak ki a vendéglátók a nagypénteken megrendezett összecsapáson, és akár még nagyobb arányú is lehetett volna a különbség a végén. A Gárdony megízlelhette a gólszerzés örömét, nyolc rúgott góljával pedig jelentősen javíthatott a gólkülönbségén. Balogh Zsolt, a tópartiak vezetőedzője több fiatalnak is lehetőséget tudott adni, így először léphetett pályára az U19-es csapat kapusa, Pölöskei Tamás, valamint Fekete Tamás.

Tudósított: Balogh Balázs

Martonvásár–Sárosd

1–2 (1–1)

Martonvásár, 100 néző

Vezette: Winklár P.

Martonvásár: Végh – Hernádi, Vörös F. (Cservenka), Radics, Molnár A. (Kanyó) – Hajdú, Magyar B., Kovács D., Berczi – Szilágyi I., Madaras. Vezetőedző: Patkós Csaba

Sárosd: Rauf T. – Susa, Arany, Dvéri Zs. (Rottmann), Truszek (Kargl) – Killer M., Lendvai, Meszlényi, Kosaras – Kovács S., Szabó N. (Vajda). Vezetőedző: Dvéri Zsolt

Gól: Radics (32.), ill. Radics (43., öngól), Rottmann (78.)

Kiállítva: Szilágyi I. (59.)

Jók: Radics ill, Szabó N., Killer M.

Nem a szezon legizgalmasabb első húsz percét produkálta a két együttes, egészen a félidő közepéig kellett várni az első kapura lövésre, de a sárosdiak próbálkozása nem okozott komolyabb izgalmakat. Az első fél órát Dvéri Zsolt távoli lökete zárta, majd a hazaiak percei következtek. Előbb Molnár Attila puskázott el egy lehetőséget, majd Radics Ádám egy szöglet utáni fejessel végül előnyhöz juttatta a Martonvásárt, 1–0. A pihenő előtt még sikerült egyenlítenie a vendégeknek, egy kapu előtti kavarodást követően Radics Ádámról a saját kapujába csorgott a labda, 1–1. A fordulás után kimaradt egy sárosdi helyzet, majd az 59. percben egy hazai piros lap következett, Szilágyi Imre rántotta le utolsó emberként a vendégek támadóját. A következő tíz percben Killer Máté megnyerhette volna a mérkőzést a Sárosdnak, de a hazai kapus bravúrja, majd a kapufa mentett. A 75. percben elképesztő martoni lehetőség maradt kihasználatlanul, Madaras Dávid célzott pontatlanul nagy ziccerben. A végén jött a feketeleves: a sárosdi Rottmann Sándor 30 méteres lövése után hiába nyújtózott Végh Zalán, a labda a jobb alsó sarokban pihent meg, eldöntve a három pont sorsát, 1–2.

Tudósított: Szupkai Gábor

Mezőfalva–Polgárdi

5–3 (3–1)

Mezőfalva, 100 néző

Vezette: Magyar J.

Mezőfalva: Papp M. – Balázs, Szabó E., Hercsik, Móricz – Sági J., Kovács R. (Németh L.), Boros B., Sági R. – Mekota, Bozoki.

Vezetőedző: Masinka László

Polgárdi: Berta – Török (Tóth B.), Kelemen, Csrepka Máté, Szabó B. – Cseh (Tóth V.), Petrovics (Csrepka Márton), Farkas D., Tóth P. – Farádi, Kosztolányi.

Vezetőedző: Egerszegi Zoltán

Gól: Boros B. (13., 17.), Balázs (60., 62.), Móricz (34.), ill. Tóth P. (25., 88.), Kosztolányi (67.)

Kiállítva: Csrepka M. (72.)

Jók: Balázs, Móricz, Boros B., ill. Tóth P.

Bicske–Lajoskomárom 1–0 (1–0)

Bicske, 200 néző

V.: Stumpf T.

Bicske: Milinte – Solt, Burucz, Sötét, Tornyai T. (Máj) – Móri (Bencze M.), Facskó, Molnár V., Godslove (Peinlich) – Harangozó, Dombai (Németh E.). Vezetőedző: Móri Tamás

Lajoskomárom: Boldog – Gergő, Kövecses, Vida, Vései – Falvai, Czéhmeiszter (Szabó Z.), Fodor M. (Nyári), Nyitrai – Posta, Kókány. Vezetőedző: Miskovicz Bálint

Gól: Godslove (36.)

Jók: Harangozó, Solt, Milinte ill. Boldog, Vida, Véssey

A hátszélben játszó hazai csapat kezdett jobban, az 5. percben Dombai Dávid tört be a 16-oson belülre, földre került, látszólag nem önszántából, a játékvezető azonban nem látott okot a közbeavatkozásra. A 28. percben Móri Tamás indult meg a jobb oldalról, a vendég védők felborították, a megítélt szabadrúgást Facskó Tamás lőtte kapura, Boldog Zoltán pedig szögletre mentett. A 36. percben Facskó sokadik sarokrúgását Egejuru Ukwuoma Godslove a kapuba fejelte, 1–0. Percenként jöttek a hazai lehetőségek ezután: előbb Móri Tamás lőtt centikkel fölé, majd a Móri ellen elkövetett szabadrúgásból Molnár Viktor a kapus kezébe csavart, végül Solt Pál lökete kerülte el a kaput. A második félidő első eseménye Vida Tamás 22 méteres szabadrúgása volt, amely fölé szállt. Egy perccel később Facskó pontrúgását hatástalanította Boldog. A 68. percben Falvai Dániel került ajtó-ablak helyzetbe, de Milinte Árpád remek vetődéssel mentett, az ismétlést pedig szögletre ütötte a bicskei hálóőr. A 74. percben Facskó baloldali szabadrúgását Máj Gábor fejelte kapura, Boldog nagy bravúrral mentett. Az utolsó előtti percben Kövecses Imre nagy lövését védte Milinte. Nagy csatában kis különbséggel nyert a hazai csapat a jól játszó, régi időkre emlékeztető Lajoskomárom ellen.

Tudósított: Venczel József

Ikarus-Maroshegy–Tordas 1–1 (1–0)

Székesfehérvár, 150 néző

Vezette: Wittner J.

Ikarus-Maroshegy: Matócza – Kummer (Hart, Kovács L.), Horváth Zs., Jámbor, Boros M. (Andróczi) – Tóth R., Bencze J., Klémán P., Farkas G. – Varga F., Pongrácz. Edzők: Gelencsér Tibor, Pongrácz Gábor

Tordas: Szabó B. – Kerényi, Udvaros, Varga L., Hermann – Balassa, Kun, Szabó T. (Kiss S.), Csányi – Barbai, Pongrácz.

Edző: Korolovszky Gábor

Gól: Bencze J. (20.), ill. Balassa (57.)

Jók: Jámbor, Andróczi, ill. Szabó B. (a mezőny legjobbja), az egész csapat

Az első félidő kevés helyzetet, gyenge színvonalú játékot hozott. A 20. percben egy jobb oldali beadást Bencze János fejelt a hálóba, 1–0. A 37. percben egy szép vendég akció során Csányi Dávid került a hazai védelem mögé, az alapvonalról visszagurított labdájára Balassa Szilveszter érkezett és passzolt a kapuba, 1–1. A második félidő végén az Ikarus mindent egy lapra téve támadott, sok hazai helyzet jellemezte ekkor a találkozót, de a Tordas szervezetten, agresszívan védekezett. A 80. percben Varga Ferenc ziccerét védte a vendégek kapusa, a 83.-ban Bencze J. lőtt mellé egy ziccert. A ráadás perceiben Kovács Levente két alkalommal is eldönthette volna a három pont sorsát, azonban mindkétszer kapu mellé fejelt.

Tudósított: Szarka Martin

Az Ercsi Kinizsi–Sárbogárd összecsapás a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt és egy későbbi időpontban kerül majd megrendezésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!