Foci

2012.12.10. 18:06

Helytálltak a fiatalok az NB III-ban

Felcsút - A Videoton FC NB III-ban szereplő csapata, a Puskás Akadémia az U19-es tavalyi bajnokcsapatára épül, amelyet a rutinos szakember Komjáti András irányítására bízott a klubvezetés.

Káldor András

- Amikor nyáron felkérték a csapat irányítására, egyből igent mondott, vagy gondolkozott azon, hogy elvállalja-e, hiszen lényegében egy junior gárdát kapott kézhez?

- Egy percig sem gondolkodtam, úgy tartottam, nemes cél a fiatalokkal továbblépni a felnőtt korosztályba, és nem is csalódtam ez alatt a fél év alatt sem a játékosokban, sem a csapat játékában - felelt a kérdésre Komjáti András.

 

Komjáti András vezetőedző (Fotó: Pati-Nagy Bence)

- Milyen elvárásokat fogalmazott meg a klub?


- Konkrétan azt, hogy a tavaly U19-es bajnokságot megnyert csapat fejlődését próbáljuk meg a szakmai stábbal elősegíteni. Több játékos előbbre lépett ezen a téren, valószínű, hogy lesz olyan futballista, aki tavasszal az NB II-es csapat keretéhez kerül majd. Azt a feladatot, amelyet megfogalmaztak a stábunk felé, úgy gondolom, hogy elláttuk. Reméljük, hogy a tavasz folyamán is lesz olyan, aki tovább, magasabb osztályba tud majd felkerülni.

- Mekkora ugrást jelentett a felnőtt mezőny?

- Nem volt egyszerű a váltás, ezt tapasztaltam a felkészülés első időszakában. Az első mérkőzésünkön, a Pénzügyőr ellen kikaptunk, egy nullás vezetés után, pillanatok alatt egy kettő lett. Ez volt az a mérkőzés, ahol átestek a srácok a tűzkeresztségen. A többi meccsen már nagyon gyorsan átvették azt a tempót, ami ebben a felnőtt mezőnyben feltétlenül szükséges. 

- Benne volt a társaságban az őszi ezüstérem?

- Sőt, én még tovább mennék! Amennyiben néhány mérkőzésünk jobban sikerül, még a tabellát is vezethetnénk.

- Nem lehet elkerülni a kérdést, hiszen Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője több labdarúgót is kipróbált az NB III-as csapatból. Elképzelhető az, hogy közülük lesz olyan, aki tavasszal már a nagycsapattal készül?

- Kétségtelen, hogy páran megfordultak a Ligakupa-meccseken, ahol Paulo Sousa is részt vett. A visszajelzés fe-lém az volt, hogy meg volt elégedve a játékosokkal, és azért többen is bekerülhettek a jegyzetfüzetébe. Ha töretlen lesz a fejlődésük, akkor mindenképpen odaérhetnek a Vidihez.

- Milyen lesz a téli felkészülés programjuk?

- Január 9-én kezdünk, szépen alakulnak az edzőmeccsek, szándékosan olyan ellenfeleket próbáltam lekötni, amelyek magasabb osztályban, NB II-ben szerepelnek. 

- Milyen helyezéssel lenne elégedett a bajnokság végén?

- Maximálisan az első három hely bármelyikét elfogadnám, természetesen köztudott, ha netán ez a csapat bajnokságot nyerne, se juthatna fel. 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!