Foci

2013.07.04. 16:09

Elhunyt az egykori fedezet, Bobory Béla

Elhunyt Bobory Béla, Székesfehérvár első NB I-es labdarúgó-csapatának oszlopos tagja.

Matók János

A szívós, kőkemény, remekül fejelő fedezet egészen fiatalon, 16 évesen igazolt a fehérvári Petőfiből a VT Vasasba. A katonaszolgálatot Kaposváron és a somogyi város futballcsapatában töltötte, majd két év után visszatért szülővárosába és a piros-kékek egyesülethez. Tagja volt az 1967-ben másodosztályból feljutott csapatnak, majd a Videoton első élvonalbeli csapatának.

Mindössze 27 éves volt, amikor befejezte a játékot, hiába hívta más NB I-es együttes, nem hagyta el a várost. Előbb az Ikarus, majd a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság megbecsült dolgozója volt, közben utánpótlás-edzőként, játékosmegfigyelőként, illetve az öregfiúk-csapat vezetőjeként négy évtizeden keresztül dolgozott a Videotonért. Hosszú, több, mint hároméves harc után ment el. Temetéséről később intézkednek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!