300! Polonkai Attila a rutinos rókák közé tartozik az NB I-ben

Felcsút - Polonkai Attila, a Puskás Akadémia FC csapatkapitánya a 300-asok klubjába lépett. A középpályást az Újpest elleni összecsapás előtt 300. élvonalbeli mérkőzése alkalmából köszöntötték.

1996. májusának végén, azaz szinte napra pontosan 19 évvel ezelőtt egy BVSC- MTK találkozón debütált a sárga-kékek mezében Polonkai Attila az élvonalban. A Puskás Akadémia FC csapatkapitánya most is e színkombinációban vívja csatáit, de a zuglóiak és a felcsúti állomás között a Vasasban, az Újpestben, és a Videotonban is futballozott a középpályás. A válogatottban három alkalommal szereplő Polonkai az Újpest ellen lépett pályára háromszázadszor az NB I-ben.

– Nagyon büszke vagyok erre a számra. Lehet, hogy jobb lenne, ha 100 NB I-es meccs mellett lenne még 100 Bundesliga-mérkőzésem – mondta Polonkai Attila. – Biztos, hogy vannak, akik sokkal többet elértek, de sokan lennének az én helyemben is. A külföldi játék hiányzik, de nem vagyok csalódott.

300! Polonkai Attila a rutinos rókák közé tartozik az NB I-ben

“Polonkai Attilát (középen) Takács Mihály (balra), a Puskás Akadémia főigazgatója és Mészáros László ügyvezető köszöntötte az Újpest FC elleni bajnoki összecsapás előtt.” Fotó: www.puskasakademia.hu/Takács József

– Háromszáznál számolgat még az ember?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rutinszerűen jönnek egymás után a mérkőzések. Ha nem is olyan a meccsláz, és az izgalom, ami bennem van egy-egy mérkőzés után, mint a pályafutásom elején, de azért még mindig megvan az a bizonyos egészséges drukk.

– Mi volt eddig a legkedvesebb futballal kapcsolatos élménye?

– 28 éves koromban jött el az az időszak, amikor csak a futballra kellett koncentrálnom. A Videotonnál mindenre odafigyeltek, és minden körülmény adott volt a nyugodt munkához. A BVSC-ben az első osztályban való szereplésért hajtottam, a pesti patinás együttesekben, a Vasasban és az Újpestben is szép időszakot töltöttem, Fehérváron pedig sokmindent elértem. Bajnokságot nyertünk, Ligakupa-győzelmeket szereztünk, egy kisgyerek ezekért az élményekért kezd el focizni.

– Elégedett a Puskás idei teljesítményével?

–  Az NB II-es bajnoki cím után a bennmaradás volt a cél, azt is teljesítettük, most pedig középcsapattá kellett válnunk, és már a szezon felénél jó pozícióba kerültünk. A tavasz miatt lehet némi hiányérzetünk, de a klub és a csapat is fejlődött.

– Mennyi meccse lesz még az NB I-ben?

– Konkrétum még nincs a jövőt illetően. Egy évet még érzek magamban, de a jövő zenéje, hogy tudom-e folytatni az élvonalban.

 


szponzorált tartalom
Február 28-ig lehet jelentkezni az Adj Egy Ötöst! iskolai szemléletformáló programra
Nehéz időszak
Beárnyékolták a bozóttüzek az ausztrál nemzeti ünnepet
röplabda / 3 perce
Az első idei sikert aratták
A MÁV Előre-BERICAP női röplabdacsapat az NB I. Liga 13. fordulójában magabiztosan győzte le a Palota VSN együttesét, és visszavette a harmadik helyet a tabellán. A kék-fehéreknél bemutatkozott az új amerikai center, Shaun Elizabeth Crespi.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOMLÓSI JÓZSEF 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 31-én 15.30-kor lesz a székesfehérvári Fecskeparti temetőben. Engesztelő szentmise 2020. január 31-én 17 órakor lesz a Felsővárosi templomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BORBÁS GYULA 49 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 28-án 14 órakor lesz a szabadbattyáni református temetőben. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám, anyósom, nagymamánk és dédikénk MANNER GYÖRGYNÉ született Hercegfalvi Éva életének 89. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. január 28-án 10.30-kor lesz a Sóstói római katolikus temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOKOR FERENC 65 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 28-án 14.30-kor lesz az iszkaszentgyörgyi köztemetőben. A gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, Most a csend ölel át és a szeretet.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. SZABÓ ANTALNÉ szül. Derdák Ilona Székesfehérvár, Pacsirta út 1. sz. alatti lakos, életének 92. évében, 2020. január 16-án elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. január 28-án 13.30-kor lesz a Fecskeparti temetőben. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
„Élete nem volt más, Csak munka és fájdalom Örök álmát őrizze béke és nyugalom...” Mély fájdalommal tudajuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédnagymamánk, rokonunk és barátunk FEKETE ISTVÁNNÉ született Szabó Anna 91 éves korában örökre megpihent. Szerettünk temetése 2020. január 30-án 9.30-kor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. Gyászoló szerettei
„Felhőn túl, szelek ágyán, Hol örök rózsa nyit És örök fény a párnánk, Várnak valakit…" Fájó szívvel adjuk hírül, hogy ÖZV. KÖVI GYULÁNÉ szül. Szili Margit (Manyika) az Ikarus gyár nyugdíjasa 2020. január 15-én, életének 85. évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2020. január 31-én 11 órakor lesz a maroshegyi Szent Kristóf templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármilyen módon osztoznak. Gyászoló család
„Mint gyertyaláng lobban az élet, mint egy gyors folyó rohannak az évek. A múltba visszaérve valami fáj, Valakiket keresünk, akik nincsenek már.” Fájó szívvel emlékezünk drága édesanyánk, nagymamánk, dédikénk és anyósunk KOVÁCS IMRÉNÉ (1939-2017) szül. Németh Ilona halálának 3. évfordulóján és felejthetetlen édesapánk, nagypapánk és apósunk KOVÁCS IMRE (1938-2008) halálának 12. évfordulóján. „Alszotok mélyen, zúgó fák alatt Senki nem zavarja meg édes álmotokat.”
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÁNNY GYULÁNÉ szül. Szokol Rozália életének 89. évében elhunyt. Temetése 2020. január 27-én 13 órakor lesz a Szedreskerti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utlsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyázoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ FERENC a Videoton sárbogárdi gyárának volt művezetője 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 29-én 15 órakor lesz a bodajki temetőben. Gyászoló család
"Az élet csendesen megy tovább, de emléked elkísér egy életen át." Fájó szívvel emlékezünk BÓNA BÉLA halálának 3. évfordulóján. Felesége, lánya és családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS KÁROLY 74 éves korában elhunyt. Temetése 2020.01.25-én (szombaton) 14 órakor lesz a kálozi református temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk azoknak, akik gyászunkban bármilyen módon osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SOMOGYI ATTILA 52 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 25-én 11 órakor a csákvári római katolikus temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkisérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Édesapánk elment, örök álomra tért, nem aggódik többet szeretett gyermekeiért. Könny hull a szemünkből, a fájdalom könnye. Szívünkben örök az áldott emléke.” Megtört szívvel tudajuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, papikánk SZABÓ IMRE székesfehérvári lakos, az egykori Műemlékvédelmi Felügyelőség művezetője, majd építési vállalkozó 68 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 25-én, szombaton 11.30-kor lesz a Budai úti Református templom altemplomában. Egyben köszönetet mondunk a fájdalmunkban osztozóknak. A gyászoló család
"Fájó szívünk fel-fel zokog érted, Örökké szeretünk, Nem feledünk Téged!" Emlékezünk KOSKA SÁNDOR JÁNOS halálának 4. évfordulóján. Szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SZABÓ GYULÁNÉ szül. Schramekh Erzsébet 2020. január 16-án, 91 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 22-én 14.30-kor lesz a magyaralmási katolikus temetőben. Engesztelő szentmise a temetést követően lesz a magyaralmási katolikus templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazonak, akik a temetésen részt vesznek, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
"Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm, el kellett indulni. Szívetekben hagytam emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY JÓZSEF a Vörösmarty MGTSZ nyugdíjasa 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 24-én 15 órakor lesz a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk Dr. KOVÁCS JÁNOS székesfehérvári kórház neurológus szakorvosára halálának 6. évfordulóján. Szülei és testvére
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SOMOGYI FERENCNÉ született Weisz Erzsébet 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 24-én 9 óra 30 perckor lesz az iszkaszentgyörgyi temetőben. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, akik DR. KÁVÁSSY ÁRPÁD SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek el, gyászunkban velünk osztoztak. A gyászoló család
vízilabda-Európa-bajnokság / 6 perce
Aranyéremmel zárták az idegek harcát
Dévai Nándor Csaba
visszavágtak az újvárosiaknak / 9 perce
Hiába volt aktívabb a DAB, a DEAC nyert
Korondy Tamás
Két pont jutott / 13 perce
A ráadásban tudtak győzni a fehérváriak
Káldor András
Időközi polgármester-választás / 20 perce
Magabiztos Fidesz-KDNP-győzelem Győrben
Erőnlét / 35 perce
Shakira is keményen edz a Super Bowlra
41 éves volt / 1 órája
Helikopter balesetben meghalt Kobe Bryant