A gólkirály marad az utánpótlás mellett

Egy gólkirályi cím, négy válogatottság. Több is lehetett volna Petres Tamás pályafutásában, azonban a labdarúgó az akkori helyzet áldozata lett. Az 1988-89-es gólzáporos szezon után csúnyán zárult a Vidi és a csatár közös története. A mellőzött futballista Veszprémbe távozott, majd felfüggesztett játékjoga miatt nem léphetett pályára. Külföldre, az ausztriai St. Pöltenbe igazolt, majd 8 meccs erejéig visszatért a honi bajnokságba, de a Rába ETO-ban sem maradt meg. Alsóbb osztályú, amatőr státuszban töltött évek után újrakezdte, de az 1997-es tatabányai szereplése már az utolsó szárnycsapásokat jelentette az NB I-ben. Petres Tamás immár tízedik éve a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia utánpótlás-edzője.

- Vannak olyan kvalitásokkal bíró gólvágók a fiatalok között, mint amilyen ön volt?

- Olyan talán nincs, de másban esetleg jobbak. Vannak gyorsabb, technikásabb labdarúgók. Olyan klasszikus góllövő csatárral, mint amilyen én voltam, eddig nem találkoztam. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy nagyon sok múlik a társakon, a csapaton, mert az eredményességhez használható labdák kellenek.

Petres Tamás (jobbra) a Videoton SC csatáraként gólkirályi címet szerzett
Fotó: cimpa.hu

- A játékospályafutását illetően maradt önben tüske?

- Tüske nem maradt bennem, csupán azt sajnálom, hogy nem tudtuk tovább folytatni azt, amit elkezdtünk. Sok lehetett volna abban a nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji csapatban. Megtapasztalhattam, hogy az egyik évben az én stílusomnak feküdt a csapat játéka, a következőben azonban már nem annyira. Meghatározó játékosok mentek el, és ez már kihatással volt az előllévők teljesítményére is.

- Minek kellett volna történnie, hogy sikeresebb pályát fusson be?

- Egy kálváriából nagyon nehéz kikeveredni, és ez nekem nem is sikerült. A folyamatosság nagyon fontos egy élsportoló számára, én kikerültem a rendszerből és a mindennapi edzések hiánya miatt nagyon nehéz volt megújulni. Szinte a nulláról kezdtem újra, a Tatabányában még játszottam NB I-es meccset, de közben kiesett hat-hét év, amíg amatőr szinten, kedvtelésből futballoztam. Én mindig is csak a Vidiben gondolkodtam, de azt a helyzetet az ellenségemnek sem kívánom, amilyen a Videotonnál volt a kilencvenes években. Az a káosz, az a pénztelenség, ami jellemezte a klubot, szörnyű volt.

- Megtalálta a számítását az utánpótlás-nevelés terén?

- Nagyon jól érzem magam, sok srác kikerül az akadémiáról, és jól helytállnak az NB I-ben. Ami a szívfájdalmam, hogy nemzetközi szintű játékost az eddigi kilenc év alatt sem sikerült kinevelni.

- Mi lehet ennek az oka?

- Az adottságok. A külföldön, topligákban játszó játékosok rendkívül gyorsak, nagyon jó a mentalitásuk, kitartóak, szívósak, és ezekben a tényezőkben mi nem állunk jól.

Petres Tamás

- Nem gondolkodott azon, hogyan érezné magát egy NB I-es csapat kispadján?

- Megértem azt, aki nem szenvedélyből, elhivatottságból csinálja, a jó pénzért bevállalja, hogy kirúghatják három-négy-öt hónap múlva. Aki igazán dolgozni akar, és szeretné látni, hogy mit ér el hosszútávon, annak meg kell elégednie az enyémhez hasonló munkával. Pénzben természetesen van különbség, de az utánpótlásban tudja leginkább megvalósítani magát az ember. Szeretném megmutatni magam az NB I-ben is, jó lenne megfelelő infrastruktúrával, türelemmel, egyetértéssel a hátam mögött felépíteni egy csapatot, de aztán felébredek az álomból. Az akadémián különösen figyelünk arra, hogy a mérkőzést eszköznek tekintsük, ne célnak. Nálunk egy meccs a mérkőzés-körülmények közötti gyakorlás.

- Jó irányba halad a magyar utánpótlás-nevelés?

- Nem. Ráléptünk ismét erre az ostoba vonalra, ahol kondicionálunk, és minden idióta szisztémával próbálkozunk. Nem látjuk, hogy nem tudunk focizni? Ha egy pici nyomás alatt kell teljesítenünk, öt passzt képtelenek vagyunk összekapcsolni. Mindenki hirdeti, hogy a latinos, sok passzra, tudatos támadásvezetésre épülő foci a trend, és ebből leszűrjük a következtetést: tehát futunk . Ha erősebb csapattal játszunk, akkor pánikszerűen elrugdaljuk a labdát, ha meg olyan ellenféllel találkozunk, aki szemmagasságban van velünk, akkor meg azért rugdaljuk el, mert siettetjük a játékot.

- A Sándor Károly Akadémia milyen irányba halad?

- Nincs másmilyen játék, mint a passzjáték, ezt kell megérteni. A foci az, hogy finesszel, ügyességgel, technikával, gyorsasággal kijátszod a másikat. Vannak benne erőelemek is, de sokkal több a a mozgékonyság és az ügyesség. Nem értjük, hogy minek kell megfelelni. Sajnos, az edzők felelőssége is nagy, mert kevés az olyan szakember, aki kapizsgálja a lényeget. Főként eredménykényszer alatt játszatják a gyerekeket, holott tanítani, képezni kellene őket. Ez megpecsételi a sorsát a magyar játékosnak.