Foci

2014.03.13. 15:50

Ünnepi harcba indul a Megye I.

Székesfehérvár - Már pénteken elkezdődik a versenyfutás a Road Masters megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 18. fordulójában. A tabella elején haladó csapatok elszakadhatnak az üldözőktől.

Ferencz Balázs

A legutóbb sima vereséget szenvedő Puskás AFC II ismét hazai pályán futballozik, mégpedig a 14. helyen szerénykedő Szabadegyházát fogadja. A PAFC javítani szeretne, Bozaiék pontszerzése meglepetés lenne. A jó formában lévő Velence Bericap a második helyről várja a folytatást. Pavlik József alakulata a 13. Martonvásár otthonában vendégeskedik, és jó eséllyel száll harcba a három pontért. Az előző fordulóban az utolsó percben pontot vesztő Dunaújváros a sereghajtó Bakonycsernyét látja vendégül. Az egyre formálódó Csernye pontot szerezne, de nagyon meg kell majd küzdenie érte a Duna partján. A tabella 9. helyén álló Mezőfalva a rosszul rajtoló, és a dobogótól kissé leszakadó Bicskét fogadja. A tabellán elfoglalt helyezések alapján is nehéz mérkőzésre számítok, ráadásul a Bicske két vereséggel kezdett, biztos mindent megtesz majd, hogy győztesen távozzon tőlünk. Ettől függetlenül a hazai pálya előnyét szeretnénk kihasználni, és győzelemre készülünk. - latolgatta az esélyeket Masinka László, a Mezőfalva vezetőedzője. - Öt sérültünk van, remélhetőleg két-három játékos felépül a hétvégére. Itthon mindig felvállaljuk a támadófocit, próbáljuk a saját játékunkat játszani. Meglátjuk, mire lesz elég.

A Mezőfalva ellen mindig érdekes mérkőzéseket játszunk, az utóbbi időben rendre döntetlennel zártunk ellenük. - morfondírozott a Bicske trénere, Erdész Ferenc. - Ez a meccs is háromesélyes lesz, az dönt majd, ki lesz jobb formában. A Mezőfalva ugyan hátrébb van a tabellán, de egyenlő partnerként küzd majd ellenünk. Ami pozitívum, hogy ellenfelünknek remek pályája van, ami segítheti a mi játékunkat. Két játékosunk sérült, de mindenképpen győzni szeretnénk, hiszen ebben az osztályban mindenkit képesek vagyunk legyőzni.

Szomszédvárak néznek farkasszemet az 5. Kisláng, és a 10. Polgárdi összecsapásán. A mérkőzés esélyese talán a hazai csapat, de az előző játékhéten pontot mentő Polgárdi megnehezítheti a Kisláng dolgát. A Dunafém beragadt a tavaszi rajtnál, megkezdené már a pontgyűjtést, de a hatodik helyen álló Szár idegenben is esélyesebb a győzelemre. Gárdonyban meglepetésre készülnek. A Velencei-tó partján a jó formában lévő, és ennek eredményeként a harmadik helyen álló Sárosd vizitál. Dvéri Zsolt klasszisa most is eldöntheti a három pont sorsát. Az új pályán futballozó Mór látja vendégül a bajnokaspiránst. Az Iváncsa nyerni utazik az Ezerjó városába. Balogh L. és Márki ismét hadrendbe áll, így szinte borítékolható a vendéggyőzelem.

Road Masters Megye I

18. forduló

Március14., péntek, 18.30: Puskás Akadémia II - Szabadegyháza.

Március 16, vasárnap, 15.00: Martonvásár- Velence-Bericap; Dunaújváros PASE II -Bakonycsernye; Mezőfalva- Bicske; Kisláng- Polgárdi Vertikál; Dunafém-Maroshegy -Szár; Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő- Sárosd; Mór- Iváncsa.

Végvári Ádám (jobbra) és a Polgárdi Vertikál a soros fordulóban is gólokért és pontokért harcol (Fotó: Tósoki Attila)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!