Karasz János szerint a világbajnoki ezüst megismételhetetlen (videó)

Piros-fehér kockás, Hrvatska felíratú dzsekiben fogad Siófokon, a kézilabdás komplexum mellett található társaságházak egyik lakása előtt. Aztán a tetőtéri szobába invitál, focimeccseken – különösen a horvátok fellépésein – elvonul a család elöl, egyedül nézi a déli szomszéd meccseit. A nagyképernyős tévén horvát adó megy a paraboláról, közben az asztali laptop képernyőjén egy frankfurti, amúgy horvát nyelvű rádióállomás webes felületén pörögnek fotók. A horvát válogatott sikereiről, boldog drukkerekről, családtagokról, világbajnoki ezüsttel fotózkodó futballistákról. „Ezt nálunk is be kellene vezetni a válogatott meccsei előtt, hatalmas ötlet. Fokozza a hangulatot” – mondja. Aztán mutatja az ereklyéket, a horvát válogatott labdát, a bekeretezett mezt, egyéb csecsebecséket.

- Nézem a horvát bajnoki meccseket is, szinte minden, de a válogatott meccseket különösen, a világbajnokság pedig érthetően külön kategória. Egyedül követem a mérkőzéseket, nem zavar senki, tudok a játékra összepontosítani. Alig hihető, hogy egy négy és félmilliós ország ilyen magasságokba jutott a világ legnépszerűbb játékában, a futballban. Túl azon, hogy technikailag nagyon képzettek, jó a vérük, mennek előre, nem adják fel. Ezt nekünk is meg kellene tanulnunk. Pedig infrastruktúra tekintetében Magyarország fényévekkel előbb jár, a körülmények itthon immár sokkal jobbak. De nem csak ez számít, hanem az alázat, a küzdeni tudás, a szakmai munka.

Karasz rajongása a nyolcvanas évek derekától datálható. Hat éven át futballozott az NB I-ben, Kaposváron, a középpályán jutott szóhoz. Éveket töltött Siófokon is, a másodosztályban, tagja volt az élvonalba jutó gárdának, de a legmagasabb osztályban már nem szerepelt az akkoriban piros-fehérben pályára lépő tópartiaknál. A Balaton fővárosában telepedett le, sportvezető lett, az ezredfordulón két éven át klubigazgatóként dolgozott az NB I-es gárdánál, másfél éven keresztül a Vidi technikai igazgatójaként tevékenykedett a Sóstói Stadionban, a Viniczai Tibor vezette egyesületnél. Az utóbbi húsz évben az élet más területén boldogult, kispályán még futballozik, valamint meccsekre jár. Ha teheti, Horvátországban tekinti meg a bajnokikat és a nemzeti együttes összecsapásait. Az elmúlt évtizedek során tökéletesen elsajátította a szerbhorvát nyelvet. Azt mondja, a négy évvel ezelőtti vb-ezüst vélhetően egyszeri és megismételhetetlen, szerinte a jelenben hatalmas bravúr, hogy a horvátok ott vannak a nyolc között.

- A japánok elleni, hétfői meccstől nagyon tartottam, gyorsak, mozgékonyak és a labdával is ügyesek. A csoportból való továbbjutás nem okozott gondot, Marokkó ellen nem különösebben jó játékkal gólnélküli döntetlen született, a Kanada elleni, 4-1-es győzelem magabiztos volt, a 2018-as vb bronzérmese, a mindig nagyon erős, ám lassan leketyegő belgák ellen pedig őrizni kellett a döntetlent. A csoportból továbblépés minimum elvárás volt, a japánok legyőzése pedig komoly fegyvertény. Pénteken a brazilokkal találkoznak, nos, ott már nem Modricék számítanak esélyesnek… A legjobb csapat lesz az ellenfél, a dél-amerikai brigád a világbajnokság legnagyobb favoritja, elképesztően futballoznak. Persze, csodák történhetnek, négy éve, az oroszországi tornát megelőzően arra sem gondolt senki, hogy Horvátország finalista lesz, a fiúk a döntőben is nagyon jól tartották magukat a franciák ellen. A mostani eseményen azért nagy szó a nyolc közé jutás, mert az ázsiaiak elleni meccsen a mindig erős horvát középpálya nem muzsikált jól, minden idők legjobb, horvát futballistája Luka Modric gyengébb napot fogott ki, azonban így is sikerült nyerni, a büntetőpárbajban. Ivan Perisic elnyűhetetlen, nem is tudom, honnan van ennyi energiája, a kedvenc futballistám, Marcelo Brozovic pedig a sorsdöntő helyzetben mindig jó döntéseket hoz. Ő az olasz Interben is kulcsfigura, imádom a játékát. A még csak húszéves, baloldali védő, Josip Gvardiol fiatal kora ellenére világklasszis erényeket csillogtat, 17 évesen mutatkozott be a Dinamo Zagrebben, másfél éve az RB Leipzig erőssége, a világ legnagyobb klubjai figyelik. A kapus, Dominik Livakovic a japánok elleni büntetőpárbajban nyújtott elképesztőt, a három, kivédett tizenegyessel. A barátom a kapusedzője a válogatottnál, Marjan Mrmic dolgozik vele. A továbbjutásban döntő volt, hogy a szövetségi kapitány, Zlatko Dalic a végjátékban olyan játékosokat cserélt be, a fáradt Modric és Perisic helyére, akik tudtak futni, Vlasic és Orsic lendületet hozott, friss erőt jelentett. Úgy gondoltam, a ráadás utolsó perceiben a horvátok megszerzik a győztes gólt, fölénybe kerültek, de jöttek a büntetők. Persze, így sem volt rossz. Mondjuk az egyetlen kihagyott tizenegyesnél, Livaja lövésénél kiakadtam, a horvát bajnokikon, a Hajduk Split együttesében erőből lövi, mindig be is talál, most kicsit flegma volt, alig futott neki, a kapufát találta el. Bosszankodtam, de a többiek megoldották.

A szövetségi kapitányt, a Bosznia-Hercegovinában, horvát családban született Zlatko Dalicot jól ismeri, a szakvezető Varasdon él, Karasz gyakran jár oda meccsekre. Persze, nem csak a határmenti városba, rendszeresen látogat Zágrábba, Splitbe, Eszékre is.

- A barátom, Nevenko Herjavec a Varteks Varasdin ügyvezetője volt, ezzel kezdődött a sportvezetői karrierje, később a horvát liga alelnöke, majd a szövetség alelnöke lett, a lassan tíz éve éve elhunyt Vlatko Markovic elnöksége idején. Herjaveccel a mai napig tartom a  kapcsolatot, november közepén ott voltam a szülinapi buliján Varasdon, minden évben meghív, természetesen mindig útra kelek. Negyven éve a barátom, rajta keresztül kerültem kapcsolatba Igor Stimaccal, aki az 1998-as együttes erőssége volt. Más a mai foci, nehéz összehasonlítani a korábbival. Az 1998-ban vb-bronzérmes csapat is nagyszerű volt, Ciro Blazevic dirigálta azt az együttest, közel voltak a fináléhoz, Davor Suker góljával vezettek, a franciák a védő, Lilian Thuram két találatával fordítottak az elődöntőben. Blazevictől kaptam meg a válogatott világbajnoki, hivatalos, limitált mezét, nem azt, amit a butikokban árultak. Elképesztő csapat volt az is, a jelenlegi, szövetségi elnök, Davor Suker, valamint Zvonimir Boban, Prosinecki is nagyon tudott futballozni. Persze, a többiek is.