VB 2022

2022.12.17. 12:49

Horvátország másodszor lehet világbajnoki bronzérmes

Horvátország másodszor, Marokkó először lehet harmadik helyezett világbajnokságon; kettejük összecsapása több izgalmat ígér, mint a csoportmeccsük.

Nemzeti Sport

Forrás: AFP

Keretes szerkezetű menetrend: Horvátország és Marokkó egymás ellen kezdett november 23-án a katari tornán, és egymás elleni összecsapással búcsúzik a világbajnokságtól. A szombati bronzmérkőzés több izgalmat ígér, mint a két csapat gól nélküli csoportmeccse. Emlékezhetünk, Luka Modricék jelentős labdabirtoklási fölényük ellenére sem tudtak mit kezdeni vetélytársuk masszív védekezésével, mindössze ötször lőttek kapura (a horvát válogatott a vb-k történetében ezen a találkozón próbálkozott a legkevesebbszer), a kontrákra építő Marokkó pedig hét lövéssel kísérletezett eredménytelenül.

Úgy tűnik, az utóbbi idők bronzmérkőzéseinek végén rendre európaiak örülhetnek, az öreg kontinens valamelyik nemzete nyerte az utóbbi tízet. Marokkó „elsőbálozó” ezen a porondon, míg a horvátok 1998-ban a franciaországi viadalon Hollandiát 2–1-re felülmúlva lettek harmadikok.

„A franciaországi siker a történelmünk része, általa ismerhette meg a világ függetlenné vált országunk nevét    – mondta hivatalos sajtótájékoztatóján Zlatko Dalic,    Horvátország szövetségi kapitánya.   – Más helyzetben vagyunk, mint huszonnégy esztendővel ezelőtt, mert négy éve ezüstéremmel tértünk haza Oroszországból. Természetesen szeretnénk újabb bronzéremmel megörvendeztetni népünket.”

Horvátország kifejezetten jól teljesít az afrikaiak ellen, világbajnokságon még nem kapott gólt a földrész egyik válogatottjától sem. Bár sok szó esik arról, hogy a marokkói hátsó alakzat betonbiztos, a horvátokét is dicséret illeti, mivel a tornán ellenük lőttek a legtöbbször kapura (75), ám mindössze hat gólt kaptak. Csakhogy a bronzmérkőzésen sérülések miatt lehet, hogy meg kell bontani a jól működő védősort, Josip Juranovic és Josip Gvardiol játéka erősen kérdéses, sérüléssel bajlódnak, ahogyan Marcelo Brozovic is – utóbbi kiválása szerkezetváltozást eredményezhet a horvát sajtó szerint.

„A torna hetedik mérkőzése vár ránk, kétszer hosszabbításban vívtuk ki a továbbjutást, természetes, hogy elfáradtunk   – folytatta a szövetségi kapitány.   – Korábban hangsúlyoztam, legyen mindenki korrekt velem, valamint a társaival, és számoljon be a legkisebb fájdalmáról is. Természetesen egy ilyen horderejű mérkőzésen mindenki játszani szeretne, de tisztességes viselkedést várok el a játékosaimtól, ne a meccs előtt jelezzenek, ha gond van.”

A tréner elmondta, egyelőre maga sem tudja, együttese milyen összetételben lép pályára, ám az biztos, hogy az utolsó, 19. vb-mérkőzésére készülő Luka Modric mellett Mateo Kovacicra hárul nagy felelősség – Marcelo Brozovic vélhető kiválásával nekik kell stabilitást adniuk a középpályásjátéknak, valamint szervezniük a támadásépítést.

„Kétezertizennyolcban az oroszországi vébén más szerepem volt   – mondta hivatalos sajtótájékoztatóján Mateo Kovacic.  – Akkor abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy láthattam, miként készül Luka Modric, Ivan Rakitic és Mario Mandzukic a meccsekre. Az volt az álmom, hogy a következő tornán én is olyan felkészülten küzdjek a hazámért, mint ahogyan akkoriban ők. Remélem, beváltottam az ehhez fűzött reményeket, s felnőttem a feladathoz.”

Abban pedig minden fél bízik, hogy Abdulrahman al-Dzsasszim megüti a bronzmeccs szintjét. A katari játékvezető küldésével Zlatko Dalic szerint nagyot kockáztat a FIFA, de nem ő az egyedüli, aki kifogásolja a delegálását, ami nem meglepő: Wales és az Egyesült Államok meccsén úgy vezetett, hogy azon kívül csupán egy negyedik játékvezetői feladatot bíztak rá.

„Nem tett rám jó benyomást, nem tartom megfelelő választásnak  – mondta a Sportske novosti­nak  Bruno Maric  volt játékvezető. – Akik kijelölték őt, nem tisztelik Horvátországot és Marokkót, meghajoltak a politika és a populizmus előtt, hogy ezzel nyilvánítsanak köszönetet Katarnak a rendezésért.”

Forrás: Nemzeti Sport

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!