VB 2022

2022.11.28. 20:24

Csapattársaim miatt lettem a meccs embere – Kudus

A ghánai válogatott 3–2-es győzelmet aratott Dél-Korea felett a labdarúgó-világbajnokság H-csoportjának második fordulójában. A mérkőzés legjobbjának a duplázó Mohammed Kudust választották meg, ő azonban inkább csapattársait méltatta a lefújást követően.

Nemzeti Sport

Forrás: Getty Images

Kudus szerezte a ghánai válogatott második és harmadik gólját a dél-koreaiak ellen, utóbbi győztes találatnak bizonyult.

„A három pontot akartuk, amit végül meg is kaptunk. Fordulatos meccs volt, mi jöttünk ki jól belőle, ez pedig a csapattársaimnak köszönhető. Mindenki a maximumot nyújtotta, nagyot küzdöttünk. Csak azért lettem a meccs embere, mert a többiek segítettek nekem, hatalmas gratuláció jár a keret minden tagjának. Ebből a találkozóból erőt meríthetünk Uruguay ellen, magabiztosan várjuk az utolsó csoportkört” – mondta a 22 éves Kudus a mérkőzés után.

„A dél-koreaiak nagyon jól játszottak, nagy nyomást helyeztek ránk – mondta a ghánaiakat irányító Otto Addo. Szenvedélyes védekezés párosult jó kapusteljesítménnyel, és a végén kis szerencsénk is volt”

„Megérdemeltük volna a győzelmet – hangoztatta Sergio Costa, a dél-koreaiak portugál másodedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, melyen honfitársa, Paulo Bento szövetségi kapitány nem vehetett részt, miután heves tiltakozásáért piros lapot kapott a lefújást követően.

Ghána pénteken vív sordöntő meccset az uruguayi válogatottal.

Forrás: Nemzeti Sport

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!