borverseny és disznóvágás

2018.03.08. 12:00

Sok szép tradíciót őriznek ma is Tabajdon

Tabajdon mindig ilyen tájban tartják a közös disznótort, s a szőlősgazdáktól boraikat hívják versenyre. A polgármester volt az ötletgazda, az ötlet pedig a hagyományban gyökeredzik.

Zsohár Melinda

Ezúttal is az önkormányzat által megvásárolt sertést ölték le Fotó: Marczinkó Kitti

Idén korán lesz húsvét, jócskán benne járunk a böjtben, ám a hideg március megtréfálta a tavaszvárókat. A hajdani ugratások szerint a reformátusok amúgy sem böjtölnek, illetve akkor, ha nincs mit enniök – hangzik a katolikus csúfoló. Változnak az idők, sok szokás és hagyomány elolvad, Tabajd összetartó református közösség volt, sok szép tradíciót őriznek ma is. Amúgy a nagypénteket majdnem mindenki tartja, húsmentesen főznek az iskolában és az óvodában is, a megkopott hitű világban is megemlékeznek e napról…

Öt évvel ezelőtt hirdette meg az önkormányzat a Tabajdi kosár eseményét, amikor megtöltik helyi termékekkel a jelképes kosarat. Idén néhány hete lekvár- és pálinkaversenyre hívták a gazdákat és háziasszonyokat, fiatalok és idősek is jöttek. Hasonlítanak e találkozók a falusi összeröffenésekre, bensőséges alkalmakra, mint régen, ahogy emlegetik az öregek. Bárányos Csaba, a fiatal polgármester az idősebbeknél is jobban ragaszkodik a hagyományokhoz

És ha már röffenés… Ezúttal is az önkormányzat által megvásárolt sertést ölték le, s dolgozták fel szakavatott személyek. A helyszín ideális: az újjáépített művelődési ház (hajdani református iskola) közös udvarra nyílik a megmentett parasztház-tájházzal, amott van községi kemence, emitt a nyári konyha módija szerint önálló konyha, s a kultúrházban is, ami szükséges a vendéglátáshoz.

Ezúttal is az önkormányzat által megvásárolt sertést ölték le Fotó: Marczinkó Kitti

Bátori Lajos és Harsányi Gábor vállalták a böllérséget, a böllér felesége, Bátoriné és Fülöp Etelka főzött, Bölcskei Csabánéval együtt a kezük alá dolgoztak többen, s érkeztek a hírneves tabajdi házisütemények. Mindenkinek jutott a vacsorából, amihez nagytiszteletű Zsirka László református lelkész mondott asztali áldást.

A tabajdi szőlőhegyek a filoxéravész előtt rangos borokat termettek. Később újratelepítették a napos dombokat, aztán azokat is elhagyták sokan, de mostanra kialakult a ragaszkodó öregekből és a vidékszerető fiatalokból az öntudatos, szakértő borosgazda réteg. Etyekről hívtak bírálókat, Dubucz Viktor borász vállalta az értékelést, tanácsadást. Arany minősítést kapott Darabos Sándor a vegyes fehér, Berki Szabolcs a vörös boráért és Bölcskei Csaba az olasz rizling fajboráért – harminc nedű kóstoltatott titkosan. Jövőre csatlakozni kíván Tabajd is az Etyek-Budai Borvidékhez, fűzte hozzá a polgármester. S a közös vacsora elköltése és a finom italok kóstolása közepette szívből köszöntötték a kilencvenedik születésnapját ünneplő Andrusek Ferencet, aki a tabajdi dalkör oszlopos tagja ma is. Jót énekelt társaival.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!