Hallgassa élőben!
Fotó: Árvai Károly / Nemzeti Sport

Három piros, egy gól Mezőkövesden

A Puskás Akadémia FC ezúttal sem tudott győzni a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó NB I. 16. fordulójában. Hiába támadták végig az egész mérkőzést, a korai gólt szerző borsodi alakulat végül kiharcolta a győzelmet a három piros lapot hozó rangadón.

Sokan lesajnálták még egy hónappal ezelőtt a Mezőkövesdet, de Pintér Attila újbóli kinevezése óta egycsapásra megváltozott minden a csapatnál. Az elmúlt fordulókban bebizonyították, hogy már nem szabad rájuk csak úgy legyinteni. Nemcsak kikerültek a seregható dicstelen szerepéből, de vasárnapi győzelmükkel bebiztosították helyüket a középmezőny tagjai között. Addig a Puskás Akadémiának megszakadt az ötmeccses veretlenségi sorozata, ennek ellenére az előkelő 4. helyen vonulhatnak téli pihenőre.

A mérkőzés előtt már tudni lehetett, hogy nagyon kell a győzelem a Felcsútnak, miután szombaton az MTK legyőzte a Paksot, ami azt jelentette, hogy kétpontos hátrányba kerültek a tabellán a harmadik pozícióba fellépő fővárosi kék-fehérekkel szemben. Ehhez mérten a vasárnapi bajnokit Hornyák Zsolt együttese kezdte lendületesebben, többet birtokolta a labdát és Slagveer révén már a 3. percben kapura is lőtt. Ennek ellenére gyakorlatilag a semmiből vezetést szerzett a Mezőkövesd: Vutov remekül indította a középen a védők között kiugró Besirovicot, aki 12 méterről elgurította a labdát a kimozduló Tóth Balázs kapus mellett, 1-0.

Küzdelmes összecsapáson nem bírt a Puskás Akadémia a Mezőkövesddel
Fotó: Árvai Károly / Nemzeti Sport

A mezőkövesdiek agresszívan, minden labdáért küzdöttek és negyedóra elteltével talán ennek itták meg a levét: Karnyicki nyújtott lábbal belecsúszott Balutába, villant a piros és mehetett zuhanyozni. Ezután teljesen egyoldalú játék alakult ki, a vendégek igyekeztek támadni – rést azonban nem igazán találtak a pajzson – míg a hazaiak erejét főként a védekezés emésztette fel. Aztán a félidő végén a PAFC 10-ese, Baluta a kövesdiek segítségére sietett és meggondolatlansága, avagy figyelmetlensége miatt (sípszó előtt elrúgta a labdát) begyűjtötte második sárga lapját, így még a szünet előtt kiegyenlítődött a létszám.

Nem sokat változott a játék képe a fordulást követően sem, a hazaiak az eredmény tartására törekedtek, és időnként megindultak – egy ilyen lehetőségből az 55. percben Jurina szép egyéni akció végén majdnem kettőre növelte az előnyt, de a kapufa kisegítette a PAFC-t –, míg a felcsútiak továbbra is hatástalanul szövögették támadásaikat. Hornyák Zsolt többet is változtatott, nagy energiákat mozgósított a Puskás a hajrára – de Plsek fejesén kívül, ami centikkel kerülte el csupán a kaput – komoly helyzetig nem jutott el, sőt Van Nieff nagy igyekezetében felborította ellenfelét, így ő is a kiállítás sorsára jutott. Hiába támadta tehát végig gyakorlatilag az egész mérkőzést a Puskás, a hazaiak sikeresen kivédekezték.

Jegyzőkönyv

Mezőkövesd Zsóry–Puskás Akadémia FC 1-0 (1-0)

Mezőkövesd, zárt kapus, Vezette: Pintér Csaba (Tóth II, Bornemissza)

Mezőkövesd: Szappanos – Farkas, Nesterov, Pillár, Vadnai – Karnyicki – Besirovic (Eperjesi, 92.) Berecz, Cseri – Vutov (Jurina, 52.), Nagy D. (Meszhi, 73.) Vezetőedző: Pintér Attila.

PAFC: Tóth B. – Szolnoki, Meissner, Spandler (Van Nieff, szünetben), Deutsch l. (Weslen Júnior, 68.) – Plsek – Slagveer (Tamás, 83.), Baluta, Knezevic, Komáromi (Nunes, 56.) – Kiss T. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

Gól: Besirovic (6.)

Kiállítás: Karnyicki (15.), ill. Baluta (45+2.), Van Nieff (90+4.)

Sárga lap: Farkas (9.), Berecz (24.) ill. Spandler (28.)

Hozzászólások

átfogó fejlesztések
Agrárminisztérium: a sertéságazat fontos stratégiai terület
nba / 14 perce
Győzött a ligaelső Jazz
Hazai pályán nyolcpontos győzelmet aratott az Indiana Pacers felett.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLÖP GYULÁNÉ szül. Kerék Margit a Táncsics Mihály Általános Iskola volt tanítója életének 84. évében csendesen megpihent. Temetéséről később intézkedünk. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKETE JÁNOS 83 éves korában elhunyt. Temetése családi körben, 2021. 04. 23-án, pénteken 10 órakor lesz a Fecskeparti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Örök álmát őrizze nyugalom! Gyászoló családja
Köszönetet mondok mindazoknak, akik drága édesanyám IMRE GYULÁNÉ (Judit néni) temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, részvétet nyilvánítottak, illetve valamiképpen fájdalmamban osztoztak.
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉR MIHÁLYNÉ szül. Bogó Julianna életének 61. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2021. április 22-én 15.30-kor a Béla úti temetőben lesz. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk SZAKONYI FERENC életének 77. évében elhunyt. Temetése 2021. április 21-én 12 órakor lesz a Béla úti temető vízbemosásos parcellájánál. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZAPÁRINÉ BOGNÁR KATALIN életének 59. évében elhunyt. Temetése 2021. április 19-én 10 órakor lesz a sóstói evangélikus temetőben. Köszönetet mondunk azoknak, akik emlékét megőrzik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RIGÓ LAJOS türelemmel viselt, hosszú betegség után, 66 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 23-án 11 órakor lesz a Béla úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. ZIMMERMANN ISTVÁNNÉ szül. Szarka Mária Cecília szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédikénk 92. születésnapján 2021. április 5-én, otthonában, szerettei körében csendesen eltávozott közülünk. Drága halottunkat szűk családi körben, 2021. április 20-án, római katolikus szertartás szerint búcsúztatjuk és kísérjük utolsó útjára. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁL KÁROLY 47 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 17-én, szombaton, 13 óra 30 perckor lesz a kálozi katolikus temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármilyen módon osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PARITTYÁNÉ HORVÁTH ROZÁLIA született Horváth Rozália 2021. április 8-án elhunyt. Temetése 2021. április 19-én 12 órakor lesz a kisfaludi temetőben. A gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERESZTES MIHÁLYNÉ szül. Boldis Anna volt szarvaspusztai, majd székesfehérvári lakos, szeretett feleség, édesanya, anyós, nagymama, életének 82. évében szerettei körében, 2021. 04. 06-án elhunyt. Drága halottunkat 2021. április 23-án 9 órakor a Béla úti temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
„Mindig a jók mennek el. Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JENŐ életének 67. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. április 16-án 16 órakor a táci római katolikus temetőben lesz. Köszönjünk mindazoknak, akik emlékét megőrzik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a Videoton, Philips és Trixel Kft. egykori dolgozója MADARÁSZNÉ SZŰCS MAGDOLNA életének 54. esztendejében elhunyt. Temetése 2021. 04. 16-án, pénteken 11 órakor lesz a pátkai református temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család.
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamám JENEI FERENCNÉ életének 91. évében elhunyt. Temetése 2021. április 20-án 10 órakor lesz a Béla úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÖRTÉLYESI LÁSZLÓ (az ARÉV nyugdíjasa) 89 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól és szeretett feleségétől KÖRTÉLYESI LÁSZLÓNÉTŐL szül. Liszi Anna (elhunyt 2016. 02. 28-án) szűk családi körben elbúcsúztunk. Drága emlékük örökké szívünkben él. Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FIDRICH MIHÁLYNÉ szül. Németh Erzsébet 61 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 17-én 12 órakor lesz a bodajki temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALAI GÉZA nyugállományú őrnagy méltósággal viselt, hosszú betegség után, 74. évében elhunyt. Temetésésről a későbbiekben intézkedünk. A gyászoló család
„Hitvesi jóság és szeretet mind veled elment, de nem feledem. Búcsúnk nagyon mélyről fakad, de a szeretet örökké megmarad." Emlékezünk Csákberényben LÁSZLÓ IMRE halálának 10. évfordulója alkalmából. Felesége és szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁLDI BÉLÁNÉ Bori néni, a móri Táncsics Mihály Gimnázium nyugdíjas igazgatója 86 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. április 16-án 17 órakor a móri Kálvária temetőben lesz. Gyászoló családja
„Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉNYI JÓZSEFNÉ Reveland Margit 2021. március 12-én, életének 83. évében elhunyt. Végső búcsúztatására 2021. április 22-én, csütörtökön 10 órakor kerül sor a Csutora temetőben. A gyászoló család
koronavírus / 25 perce
214 fővel nőtt az igazoltan fertőzöttek száma Fejérben szombat reggelre
feol.hu
vallomás / 29 perce
Szívszorító szavakkal beszélt tragikus hirtelenséggel elhunyt édesanyjáról Csonka András
friss adatok / 39 perce
3 millió 214 ezer a beoltott, 4604 az új fertőzött, elhunyt 217 beteg
oltásbajnok / 40 perce
Múlt héten Magyarország oltott leggyorsabban az EU-ban (videó)
„FENN A SZAKADÉK TETEJÉN...” / 45 perce
A tulajdonos szándéka az, hogy a Dunaferr életben maradjon
Várkonyi Zsolt
Foci / 58 perce
Folytatódhat a harc az első helyért a megyei II. osztályban
Káldor András