Fehérvár AV19

2015.03.09. 12:49

Rob Pallin: "Mindannyian hiszünk benne, hogy el tudjuk érni a célunkat"

A mérkőzés végeztével mindkét szakvezető értékelte a 4-1-es fehérvári sikert hozó második összecsapást.

Rob Pallin: „Nagyon nehéz mérkőzés volt, a Bécs kőkeményen játszott, de végig fegyelmezettek maradtunk. Sokat tanultunk a pénteki meccsből, ezúttal nem vettünk vissza a biztos vezetés tudatában sem. Igyekeztem gyakran cserélni, hogy végig frissek maradjunk, úgy érzem, ez bevált. Engstrand ismét szenzációsan védett, nem jött ki róla korong, és a védőink is jól takarítottak előtte. A csapat egységes, mindenki bízik magában és a társaiban, mindannyian hiszünk benne, hogy el tudjuk érni a célunkat. Ugyanakkor a párharc még nem dőlt el, nem szabad elfelejtenünk, hogy négy győzelem kell a továbbjutáshoz.”

Jim Boni: „Alaposan megnyomtuk a mérkőzés elejét mégsem sikerült betalálnunk, míg a Fehérvár szinte a semmiből szerzett gólt. Az első meccshez hasonlóan megint hátrányba kerültünk, futhattunk az eredmény után. Nagyon fontos lenne, hogy végre egyszer mi szerezzük meg a meccs menetét meghatározó vezető gólt, hiszen ezúttal is volt összesen 43 kapuralövésünk, de ezekből csak egy gólt szereztünk, míg a vendégek sokkal kevesebb lehetőségből négyet. Az állás 0-2, de nem adjuk fel, ha kedden győzünk, ismét nyílt lesz a párharc."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!