Hallgassa élőben!

Lassan kész a gyakorlópálya

Hamarosan megnyitja kapuit a gyakorló jégpálya, amelyen minden bizonnyal a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata augusztus 3-án megkezdi felkészülését.

Könnyebb már úgy dolgozni ebben a hőségben, amikor a „C” jégpálya tetőszerkezetét ponyva borítja. Ez csütörtök reggel derült ki a látogató számára, amikor Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, Cser-Palkovics András bejárást tartott a létesítményben. A meleg egészen elviselhető volt az árnyékban, dolgoztak is a szorgos kezek a palánkok, illetve a kék-fehér oldalfalak felszerelésén. Ott van már a két öltözővel, vizesblokkal felszerelt konténerépület is, amely Fekti István, az Akadémia igazgatója szerint túl szép, érdemes lenne megóvni ebben az állapotában.

 

– Nagy öröm, hogy már ilyen stádiumban tart az építkezés, és július végén megkezdődhet a jég készítése – mondta Cser-Palkovics András a pálya mellett. – Szerencsére úgy tűnik, minden határidőre elkészül, úgyhogy augusztusban kezdődhetnek a jeges edzések. A csarnok felépítése több, mint 408 millió forintos beruházás, ennek alapját a TAO-rendszer szolgáltatta, de körülbelül 120 millió forintnyi városi, önkormányzati önerőt is kellett biztosítani. Aki Fehérváron a sportot szereti, vagy legalábbis a történéseket nyomon követi, az tudja, hogy erre a beruházásra hatalmas szükség volt. A gyakorlócsarnok hasznos lesz a  korcsolyázást kedvelő nagyközönség számára, a jégkorong szerelmeseinek, az Akadémia fiataljainak, és az összes többi jeges sport képviselőinek, szakosztályainak, akik joggal várták, hogy legyen számukra megfelelő infrastruktúra és jégidő a városban. Látszik a munka vége, s bár 40 fok van, hamarosan mégis jég lesz, és megvalósul egy régi álom, két jégfelület áll majd rendelkezésre egymás mellett. Kuriózum lenne augusztusban tartani egy közönségkorit itt, ezzel avatni fel a pályát.

Ocskay Gábor, a Fehérvár Av19 szakosztály-igazgatója is elégedetten pillantott körbe az építési területen.

– Egyelőre minden a helyén van, nagyon kevés idő áll rendelkezésünkre a legizgalmasabb pillanatig, vagyis az augusztus 3-án sorra kerülő első edzésig. Szép és hasznos pálya lesz, sok lehetőséget nyit ki az Akadémia, vagy éppen a szabadidősport számára. Augusztustól kétszer 1800 négyzetméter jégfelület áll majd rendelkezésre.

A sportvezetőtől a csapatépítéssel kapcsolatban is érdeklődtünk, hiszen lassan kész a keret, de vannak még függő kérdések, mint például Sikorcin Ladislavé.

– Már csak egy-két kérdőjel van, és néhány aláírás hiányzik. Vannak még játékosok  a kalapban, akik érkezhetnek, de kilétük egyelőre nem publikus. Sikorcin Ladislavval kicsit nehezebben tartjuk a kapcsolatot, úgy gondolom, akkor egyezünk meg a csatárral, ha visszatér Fehérvárra. Elég sokat volt sérült  az elmúlt  szezonokban, és nem is volt annyira boldog attól az ajánlattól, amit kapott, de biztos vagyok benne, hogy itt fog játszani, igaz, nincs még aláírt szerződése. Lassan kész a csarnok, lassan kész a csapat, lassan elkezdődhetne a szezon is!


Hirdetés
Arany János karakterei szeptember 19-én megelevenednek a Duna Televízión
Ajánló
Programok, rendezvények Fejér megyében
Covid–19 / 4 órája
Minden ötszázadik amerikai meghalt a járvány miatt
Az ország kórházainak intenzív osztályai telítődtek a koronavírusos betegekkel.
Gyász
„Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy MENYHÁRT JÁNOSNÉ szül. Csörgei Irén életének 93. évében elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. szeptember 21-én, kedden 9 órakor lesz a Csutora temetőben. Gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." "Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RIDEG LAJOS életének 69. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 15 órakor lesz a sukorói református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DANCSÓ JÓZSEF kápolnásnyéki lakos életének 56. évében elhunyt. Temetéséről a család később gondoskodik.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. KOVÁCS SÁNDOR volt Alba Volán dolgozó, hantosi lakos 81 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2021. szeptember 18-án, szombaton 10 órakor kísérjük a hantosi temetőben. Gyászoló család
„Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága jó férjem CSATÁRI TIBOR SÁNDOR nyugállományú rendőr alezredes életének 78. évében elhunyt. 2021. szeptember 18-án, szombaton 11 órakor, a székesfehérvári Sóstói katolikus temetőben helyezzük örök nyugalomra. Köszönetet mondunk azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSINCSA JÓZSEF 2021. augusztus 3-án, 81 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben, a Prohászka-templomban helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy SZIKLAI ARTÚR életének 89. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 20-án 15 órakor lesz a kislángi temetőben.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett apósom, nagypapánk, dédikénk ID. MAGYAR LÁSZLÓ életének 88. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. 09. 17-én, pénteken 15 órakor kísérjük az úrhidai temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudajuk, hogy SZALAI KÁROLYNÉ született Házy Piroska 2021. augusztus 26-án, 81 éves korában elhunyt. Végakarta szerint hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RÉTI JÓZSEFNÉ szül. Tóth Etelka életének 83. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. szeptember 14-én 13 órakor veszünk búcsút a polgárdi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. GRIMM FERENCNÉ szül. Kiss Erzsébet börgöndi lakos türelemmel viselt hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2021. szeptember 24-én 9 órakor lesz a börgöndi temetőben. Gyászoló család
"Fáradt teste megpihenni tért, Hosszú szép idő volt, amit ő megélt. Türelmesen várt az Úr hívó szavára, S már ő belépett az örök hazába." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, dédikénk és rokonunk DELLY FERENCNÉ szül. Szigetvári Margit (Manci néni) életének 94. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. szeptember 16-án, csütörtökön 15 órakor kísérjük a mezőkomáromi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. NÉMETH OTTÓNÉ szül. Dénes (Bognár) Magdolna az Árpád Szakképző Intézmény nyugalmazott tanára 2021. 08. 21-én elhunyt. Szűk családi és baráti körben eltemettük édesapám mellé. Szerető lánya és családja
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám ZRUPKÓ KÁROLYNÉ szül. Rabi Etelka életének 89. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. szeptember 14-én 14 órakor kísérjük a csákvári temetőben. Búcsúzik tőle fia Károly és felesége Renáta
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk DOMINIK JÁNOS életének 87. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. 09. 14-én 14 órakor lesz a Csutora temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOGÁRDI LAJOS életének 97. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én, pénteken 11 órakor a Sóstói Református temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Ezúton tudatjuk, hogy KECSE NAGY LÁSZLÓ ANDRÁS nyugalmazott őrnagy, volt székesfehérvári lakos 2021. február 10-én, 79 éves korában elhunyt. Katonai dísz temetése 2021. szeptember 15-én 10 órakor a Béla úti temető vízbemosásos parcellájánál történik. Gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett feleségem, édesanyánk TATAI JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk osztoztak. Gyászoló családja
SZEITZ GYULÁNÉ szül. Tóth Margit, szerető testvér, feleség, édesanya, nagymama életének 68. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2021. szeptember 11-én 11 órakor lesz Székesfehérváron a Béla úti temetőben.
jéghoki / 6 órája
Erdélyi kirándulással nyitják a szezont
Káldor András
állandó kiállítás / 6 órája
Megnyitották az Etyeki Műhely Alapítvány galériáját
Zsohár Melinda
Három napos versenyt rendeznek / 6 órája
Az olimpiai csapatot építik az evezősök Sukorón
Németh Krisztián
Európa-liga / 6 órája
Leverkuseni vereséggel kezdte a Ferencváros a csoportkört
minifoci / 6 órája
Baltazár lett az MVP
Horog László
Közlekedés / 6 órája
Országszerte 1100 elektromos busz állhat forgalomba 2025-ig