10°

Ocskay Gábor újabb hároméves ciklusban építene hatékony EBEL-csapatot

Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 jégkorong csapata nem került a rájátszásba az Erste Bank Eishockey Liga 2015-16-os idényében a 10. helyen zárt. A korai búcsút csalódásként éli meg a klub szakosztály-igazgatója.

– Ez volt a kilencedik EBEL-szezonunk, négyszer jutottunk a playoff-ba, ötször pedig nem. A szezon előtt összerakott keretet a rájátszásba vártuk. Sajnos, az már augusztus vége felé látszott, hogy nem lesz ez annyira egyszerű – tekintett vissza az idény rajtjára Ocskay Gábor. – A két, májusban műtött legjobb légiós, Frank Banham és Andrew Sarauer nagyon messze voltak a játéktól, s az ő hiányuk rá is nyomta bélyegét a szezonunkra. A meccsek felén játszottak, s nem is olyan állapotban, amilyenben jó teljesítmény lett volna várható tőlük. Mindemellett a keresztszalag-szakadással műtött Bartalis István sem játszott decemberig, s a Rob Pallin javaslatára szerződtetett légiósaink sem tudtak teljesíteni. Főleg csatárposzton voltak problémáink, rettenetesen kevés volt a lőtt gólunk, és az emberlőnyjátékunk is elvesztette hatékonyságát. Ebben a mutatóban a 11. helyen végeztünk 13 körüli százalékkal. Sokszor gondot okozott, hogy három sornyi ép, egészséges játékosunk legyen. Elküldtük Blackwatert, a próbajátékra érkező Kinasewich nem vált be, majd elküldtük Connolly-t. Nem alakultak jól a dolgok, melyek megelőzhetőek lettek volna, ha előbb meglépjük az edzőcserét – vélekedett az EBEL-csapat szezonjáról Ocskay.

Az első EBEL-szezonját futó Sárpátki Tamás (jobbra) bizonyította: lehet számítani a fiatalokra

Persze a szakosztály-igazgató sem kizárólag a gyengébben teljesítő légiósok számlájára írja a Fehérvár AV19 szerény szereplését.

– Csak a két kapus, valamint a védelemből dicsérhetők játékosok. Vannak bekkek, akik kimondottan jók voltak, de a csatárok közül nem tudok kiemelni egyet sem, aki az elvárásnak megfelelően, vagy afölött teljesített volna. Ez a nagy probléma. A két fiatal, Vincze Péter és Sárpátki Tamás üde színfolt volt idén. Csalódást okozott, hogy az EBEL-ben szereplő 12-14 magyar válogatott játékos nem azt hozta, amit tud. Évek óta komoly anyagi gondokkal küszködünk, s nincs ez másként most sem. A stabilitást most sem sikerült elérnünk, a fő támogatónk az önkormányzat, s ha a város nem állna a hoki mellett, akkor nagyon nagy bajban lennénk. Az EBEL csapatainak költségvetését tekintve éppen ott vagyunk a rangsorban, ahova most az eredményeink soroltak. De most nem a pénztelenség volt a fő probléma, hanem a példátlan sérüléshullám, ami a szakmai munka minőségét kérdőjelezi meg – jelentette ki Ocskay Gábor, majd hozzátette, hogy a most lezárt hároméves ciklus utolsó esztendeje csalódás volt, de ebből is lehet építkezni. A fehérvári jégkorongot évtizedek óta igazgató szakember vezette menedzsment most egy újabb hároméves ciklus tervein dolgozik, melynek első feladataként tisztázni kell az edzőkérdést.

Hannu Järvenpää március végéig, a Magyar Kupa zárultáig itt lesz velünk, dolgozik az EBEL-csapattal. Rövid időn belül tehát ebben nem lesz döntés.

Ocskay Gábor arról is beszélt, hogy nem kell megijedni attól, hogy az A-csoportos világbajnokságon érdekelt válogatott fehérvári játékosainak formája esetleg visszaesik, hiszen ha be is jutott volna a Volán a playoff-ba, minden bizonnyal a Salzburg választotta volna fehérváriakat, s a Red Bull ellen nem lett volna realitás a továbbjutás, vagyis két hetet nyertek volna a válogatottak. A klub dolgozik azon, hogy edzésben, formában tartsa a játékosokat. A tréningek mellett március második felében edzőmeccseken is hangolódhatnak Kógerék.


Legolvasottabb

1
Párizstól Fehérvárig futottak – Hatalmas tömeg fogadta a hazatérő telekiseket
2
Három autó ütközött össze Söréd és Magyaralmás között
3
Árokba borult egy autó a 63-ason
4
Halálos vonatgázolás Gárdonyban (frissítve!)
5
Fának hajtott egy személyautó Pákozd és Sukoró között
házilag a legjobb
Igazi kényeztetés a rossz időben
díjeső / 23 perce
Bécsben és Waterlooban is nyert az 1945
Török Ferenc filmjét számos elismerés után két újabb nemzetközi fesztiválon díjazták.
Gyász
/"Küzdöttél, de már nem lehet, a csönd ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek."/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *KÁLMÁN JÓZSEFNÉ * *született Horváth Erzsébet* fáradhatatlannak tűnő, drága jó szíve, életének 88. évében örökre megpihent. Temetése 2017. október 26-án, csütörtökön 14 órakor lesz a Béla úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
/"Annyira akartam élni, betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül, szívetekben tovább élhetek."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *TÓTH SÁNDORNÉ* *gyúrói lakos* életének 79. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2017. október 25-én 16 órakor a gyúrói evangélikus temetőben lesz. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, *özv. BALOGH JÓZSEFNÉ szül. Jankovics Lídia* szíve, türelemmel viselt hosszú betegség után, életének 84. évében megpihent. Temetése 2017. október 25-én, szerdán 16 órakor lesz az abai református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *SZABÓ TIBOR* *ny. mk. alez.* 67 éves korában elhunyt. Temetése - katonai tiszteletadás mellett - 2017. október 25-én 13.30-kor a székesfehérvári Béla úti temetőben lesz. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
karmolt és harapott / 44 perce
Az utcán támadt két emberre egy medve
M1-es autópálya / 51 perce
Szalagkorlátnak ütközött egy kisteherautó!
Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Szántóné Balázs Edit / 56 perce
Lehetett-e zsidó Árpád fejedelem?
Gábor Gina
Bőr-, haj- és arcápolás / 56 perce
Szépüljön természetesen!
hajnali edzés / 1 órája
Hosszú Katinka az ünnepnapon sem pihen
program módosulás / 1 órája
Elmarad a fiatalok utcaszínházi előadása
ÖKK Székesfehérvár