Fehérvár AV19

2015.06.26. 15:05

Benk aláírt, Kalnins érkezett, Németh távozott

A szapporói és krakkói hős, Benk András meghosszabbította szerződését a Fehérvár AV19-el, és a lett válogatott Kalnins is a kék-fehéreket erősíti. Németh Attila elköszönt.

Bobory Balázs

Mindhárom poszton erősödött a Fehérvár AV19 felnőtt kerete, Janis Kalnins és Pados László a MOL Liga csapatban, míg Benk András az EBEL-keretben kap újra szerepet szeptembertől. Janis Kalnins 23 évesként még fiatalnak számít a kapusok között, de rövid felnőtt pályafutása során megfordult már Fehéroroszországban, Magyarországon és szerepelt Lettország válogatottjában a 2015-ös A-csoportos jégkorong-világbajnokságon is. A legutóbbi szezonjában a Dab.Docler csapatában szerepelt, ahol eddigi legjobb védési mutatóját elérve 94 %-al zárt.

Benk András Újpesten sajátította el a jégkorong alapjait, majd utánpótlás-játékosként megfordult a Dunaferr és a Ferencváros csapatában is és belekóstolt a légióséletbe is, egy szezonon keresztül a svéd Huddinge együttesétt erősítette. 8 éve, azaz 2007-ben érkezett Székesfehérvárra, ahol azóta több mint 400 EBEL-mérkőzésen lépett jégre. Benk András egyike azon keveseknek, akik most is aktív játékosok a szapporói hősök közül.

Benk András

A hamarosan apai örömök elé néző játékos kilencedik szezonját kezdi meg Székesfehérváron. A hazai nevelésű Pados László 2002 óta jégkorongozik Székesfehérváron. Tyler Dietrich irányítása alatt tagja volt a 2013-ban és 2015-ben EBYSL bajnok junior csapatunknak..

Távozott a keretből Németh Attila, aki úgy érezte, fejlődése érdekében váltania kell.

_ Némileg meglepődtem, amikor Németh Attila elmondta, hogy eligazol, a támadó kifejtette, hogy rengeteget köszönhet a Volánnak, de most úgy érzi, váltania kell  _ mondta Ocskay Gábor szakosztály-igazgató. _ Kalnins érkezése nagy nyereség, elsősorban a Mol Ligában számítunk rá, ahol Kornakker Dániellel kell megoldania a feladatokat. Kettejükkel, illetve az EBEL-keretben szereplő Hetényi Zoltánnal és Rajna Miklóssal bátran vághatunk neki az EBEL-nek és a Mol Ligának, ezen a poszton nem lesz gondunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!