Fehérvár AV19

2015.06.03. 11:22

A jövő héten már közös felkészülés

Szerdán találkozott a játékosokkal a Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója, Ocskay Gábor. Az EBEL-csapat közös száraz felkészülése hétfőn kezdődik Sille Tamás irányításával.

A fiatalok  már két hete izzadnak Tyler Dietrich edzései alatt, de az EBEL-keret játékosai sem tétlenkednek, szinte mindenki megkezdte a felkészülést, a legtöbben egyénileg tréningeznek. Hétfőtől azonban elkezdődik a közös felkészülés, amely vélhetően nem lesz leányálom Sille Tamás vezetésével.

Sille Tamás vezetésével kezdődik hétfőn a közös felkészülés

_ Találkoztam az EBEL-csapat játékosaival, felvázoltam előttük a programot, a terveinket,  illetve elmondtam nekik, hogy mindenkire számítunk _ kezdte Ocskay Gábor. _ Hétfőn kezdődik a száraz felkészülés, és a jövő héten mindenki megkapja az írásos szerződéstervezetet, amely után a következő két-három hétben mindenkivel egyénileg is tárgyalunk. Nagyon bízom benne, hogy június 20-ra a 90 %-ig kész lesz mindkét csapatunk kerete. Új légiósokról talán a jövő héten már beszámolhatunk.

Ocskay Gábornál külön rákérdeztünk Erdély Csanád esetére is, akit a legerősebb amerikai juniorligába draftoltak májusban.

_ Csanáddal többször is beszélgettünk, abban állapodtunk meg, hogy a klub nem áll a játékos tengerentúli lehetőségének útjába, attól függetlenül, hogy még élő szerződés köti hozzánk, mindössze a kontraktusa módosításáról kell még beszélgetnünk _ mondta a szakosztály-igazgató.

Ocskay Gábor arról a munkavacsoráról is mesélt, amelyen hétfőn, Székesfehérváron találkoztak a magyar jégkorong-csapatok vezetői.

_ Mintegy öt órán keresztül beszélgettünk, szerencsére nagyon konstruktív volt az eszmecsere, több témában is konszenzusra jutottunk. Úgy tűnik, a klubok rábólintottak, hogy az ősztől a Mol Ligában szerepelhessünk. Az utóbbi napokban különböző jelöltekről lehetett olvasni, akik a szövetség elnökei lehetnek, nos, ezeknek a híreknek nem sok valóságtartalma van, Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András biztosan nem lesz elnök, sőt jelölt sem, mert bár továbbra is teljes mellszélességgel a jégkorong mellett áll, nincsenek ilyen ambíciói. A csapatoknak nincs közös jelöltje. A jövő héten elnökségi ülés lesz, és a csapatok képviselői  is újra leülnek beszélni. A lényeg, hogy közösen megtaláljuk a lehető legjobb megoldást a tisztújító közgyűlésig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!