Szavazási eredmény

2018.02.15. 10:48

Vajon megünneplik-e a magyarok a Valentin-napot?

Erre voltunk kíváncsiak, amikor Bálint napja hetének első felében szavazási rovatunkban arról faggattuk olvasóinkat, hogy ők maguk megülik-e a szerelem ünnepét.

Forrás: Shutterstock

Fotó: George Rudy

A szavazók 12 százaléka arról nyilatkozott, hogy ilyenkor mindig meglepi párját valamivel. Reméljük, így történt az idén is, sok boldogságot kívánunk nekik a jövőben!

A véleménynyilvánítók 17 százaléka azt válaszolta, hogy az ő kapcsolatukban minden nap ünnep. Reméljük, hogy amikor erre kattintottak, komolyan gondolták ezt, és legfeljebb csak a párjukkal szembeni valamiféle kedves évődés, nem pedig az irónia szólt belőlük.

[eweb-voting id="2213145"]

Nem tagadjuk, meglepett minket a szavazók 71 százalékának határozott válasza: ők ugyanis azt monták, ilyen amerikai hóbortokkal nem foglalkoznak. Ők feltehetően a Bálint-nap üzenetének konzumidióta lebutítása és üzletiesítése ellen tiltakoztak ezzel, mert a szerelmet, a párkapcsolatot, a házasságot bizonyára ők is fontosnak tartják. Talán csak úgy vélik, szerelmük, kapcsolatuk, házasságuk ünneplésére ott van a magyar hagyományban is meglévő házassági évforduló, vagy az ugyancsak új keletű, de igazán mély üzenetű és hazánkban is egyre népszerűbb, ráadásul éppen a Valentin-nap hetében megrendezett házasság hete.

Borítókép: Illusztráció

George Rudy / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!