minden tized számít

2018.04.04. 14:35

Úgy tűnik, menthetetlen az északi-sarki jég

Az északi-sarki jeget a két Celsius-fokos hőmérsékleti limit betartása sem mentheti meg szakértők figyelmeztetése szerint.

Forrás: shutterstock.com

Fotó: ginger_polina_bublik

A klíma két Celsius-fokkal történő melegedésének hatására a Jeges-tenger négyévente teljesen jégtelenné válik a nyári hónapokban – olvasható a Nature Climate Change című szaklapban megjelent két tanulmányban.

Ha viszont az iparosodás előtti időkhöz képest csak 1,5 Celsius-fokban sikerülne korlátozni a Föld felmelegedését, a Jeges-tenger csupán 40 évente lenne teljesen jégmentes.

Az 1,5 Celsius-fokos célt a 2015-ös párizsi ENSZ-klímakonferencián a klímaváltozás által erőteljesen érintett államok nyomására foglalták a szerződés szövegébe. Eszerint

a felmelegedést lehetőség szerint 1,5 Celsius-fokban, de legalábbis jóval 2 Celsius-fok alatt kell tartani.

Alexandra Jahn, az egyik tanulmány szerzője, a boulderi Coloradói Egyetem munkatársa elmondta: nem számított arra, hogy fél Celsius-fok „ilyen nagy különbséget jelent”. A szakértők szerint ugyanakkor a 1,5 Celsius-fokos cél szinte tarthatatlan.

Az elmúlt nyáron az északi-sarki jég 4,64 millió négyzetkilométerre zsugorodott, de ezzel még mindig jóval nagyobb területű volt, mint az eddigi legnagyobb veszteséget regisztráló évben, 2012-ben, amikor 3,39 millió négyzetkilométeres kiterjedésű volt.

A kutatók szerint azonban a hosszú távú tendencia egyértelmű:

az északi-sarki nyár jégterülete összességében 40 százalékkal zsugorodott.

A helyzet különleges drámaiságát adja, hogy a veszteség nemcsak következménye, hanem egyben felgyorsítója is a klímaváltozásnak. A jég napfényt visszaverő hatása ugyanis nem érvényesülhet, nagyobb a sötét, jégmentes területek kiterjedése, ami növeli a fény elnyelését – ezáltal tovább növekszik az óceánok hőmérséklete.

Friss tanulmányok szerint az Északi-sarkon egyes téli napokon akár 10 Celsius-fokkal is melegebb lehet, mint Európában és Észak-Amerikában.

Egy még elrettentőbb modell szerint

ha a globális felmelegedés mértéke három Celsius-fokos lesz, az Észak-sarkvidék minden nyara jégmentessé válik

- állapították meg kanadai szakértők.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / ginger_polina_bublik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!