hoppá

2018.07.02. 16:00

Trükkös becsapás! Az e-cigarettának is sok veszélye van

A hagyományos cigaretta mellett az utóbbi évtizedben elterjedt az elektromos cigaretta is, amivel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Jobb megoldás, segít a leszokásban, vannak káros következményei?

Borsányi Bea

A nikotin függőség épp ugyanúgy kialakul, mint ahogy a hagyományos cigaretta esetében

Forrás: Shutterstock

Az e-cigarettát 2003-ban fejlesztették ki, de már az 1900-as évek második felében létezett egy kezdetleges változat. Ez azonban akkor nem terjedt el. Vannak, akik a leszokáshoz használják és vannak, akik azért, hogy olyan helyeken is „rágyújthassanak”, ahol tilos a dohányzás. De vajon tényleg jó megoldás az e-cigi?

– Ha abból indulunk ki, hogy az elektromos cigarettában nincs papír, így nincs égéstermék sem, amit jelentős mértékben teszünk felelőssé a dohányzás ártalmaiért, akkor a logikus válasz az igen is lehetne. Ám a kutatások fényében ez csak részigazság, az e-ciginek is megvannak a maga ártalmai és veszélyei – mondta el Pápai Székely Zsolt pulmonológus főorvos.

Mivel hajlamos az ember azt gondolni, hogy káros mellékhatások nélkül juthat egy élvezeti szerhez, így az e-cigi a rászokás egyik eszköze. A nikotinfüggőség ugyanis ugyanúgy kialakul. Kutatások szerint a dohányosok fele e-cigivel kezdte. Elméletben leszokáshoz is használható, ám a felmérések azt mutatják, hogy a leszokni kívánók egy része az e-cigit a hagyományos mellett használja. Márpedig ez ebben a formában még tovább növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

A nikotin függőség épp ugyanúgy kialakul, mint ahogy a hagyományos cigaretta esetében
Fotó: Shutterstock

Az ilyen készülékekben használt folyadék összetevőiről is keveset árulnak el a gyártók. Az biztos, hogy van benne a kozmetikumokhoz és a színpadi füsthöz is használt propilén-glikol, de a tüdő hegesedéséhez vezető diacetil is.

– Az összetétellel kapcsolatos bizonytalansági tényezőkön felül felhívnám a figyelmet arra is, hogy olyan kísérleteket szoktak ugyan végezni, hogy egy anyag milyen hatással van a szervezetre, de olyat nem, hogy ha ezt a bizonyos szert hosszú éveken keresztül adagolják, akkor milyen hatást fejt ki. A közép- és hosszú távú következmények tehát egyelőre ismeretlenek és mire ezekre a valóságban fény derül, addigra már sokakat érint, sőt az is lehet, hogy késő – magyarázta a tüdőgyógyász.

Az elektromos cigaretta trükkös becsapás – a light és a slim változatokhoz hasonló­an –, sem a dohányzás veszélyeinek csökkentésében, sem pedig a leszokásban nem segít. Utóbbihoz kérjék inkább szakember segítségét, például az ingyenesen hívható 06(80)-200-493-as zöldszámon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában