magyar kutatás

2018.05.17. 15:27

Rajonganak a számítógépért az idős kutyusok

Ráadásul az érintőképernyőt is kimondottan profin kezelik.

Fábos Erika

A kutyák öregedését kutatja az ELTE etológia tanszékén az MTA és az ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportja. A vizsgálat túlmutat az ebeken, az emberi öregedés nemkívánatos folyamatainak megértéséhez is hozzájárul majd. Kiderült, idősödő kedvenceink éppolyan lelkesen használják a modern eszközöket, mint nagyszüleink – írja a Vasárnap Reggel.

A „kutyagerontológia”, azaz az öregedés tudományának alapjait szeretné lefektetni egy magyar kutatócsoport. Több száz kutyát vonnak be a vizsgálatokba, közülük húsz már megtanult 6-8 percen át mozdulatlanul feküdni az MR (mágneses rezonanciás) berendezésben, hogy rendszeresen megvizsgálhassák az agyi aktivitásukat, öt éven át. Az ELTE etológia tanszékén a Szenior családi kutya program lehetővé teszi a családi és munkakutyák egészséges élettartamának meghosszabbítását, és segít az emberi öregedés nemkívánatos folyamatainak megértésében is. A kutya mint társállat számos ökológiai, etológiai és élettani szempontból hasonlít az emberhez, ezért természetes bio­lógiai modellje az emberi öregedésnek.

Ráadásul, mivel ugyanazok a káros környezeti tényezők – vegyszerek, levegőszennyezés, zajártalom, mozgáshiány, ingerszegény életmód stb. – érik a kutyákat, mint az embereket, számos, laboratóriumi állatokon nem kielégítően modellezhető jelenség vizsgálata is lehetővé válik.

Kubinyi Enikő, a kutatás vezetője 1994 óta foglalkozik kutyák viselkedésének vizsgálatával. Azt mondta, a 11-12 éves kutyák közel harmada, a 15-16 éveseknek pedig körülbelül 70 százaléka az időskori emberi demenciának megfelelő zavarokat mutat. Romlik a térbeli tájékozódásuk, jellemzővé válnak a szociális viselkedéssel kapcsolatos rendellenességek, nehezebben ismerik fel a családtagokat, ingerlékenyebbek, újra problémáik lehetnek a szobatisztasággal.

Matuzsálemi korú ebek

Az, hogy meddig élhet velünk egy kutya, függ a fajtájától, de főleg a testméretétől. A nagyobb testű ebek, mint amilyen egy dog, átlag hét évet élnek, mert keringési rendszerük rendszerint nem bírja sokkal tovább a fokozott igénybevételt. Ezzel szemben a kisméretű és főleg keverék kutyák akár 13–16 éves korukig is élnek. Egy kutyaévet héttel szoroznak a szakemberek, hogy az emberi életkorhoz tudják hasonlítani a korukat, így bárki kiszámolhatja, hogy valóban sok kutya ér meg akár matuzsálemi kort is.

A bécsi Állatorvosi Egyetem Messerli Kutatóintézet kutatócsoportja is végez hasonló vizsgálatokat, és megállapították, hogy az élethosszig tartó tanulás nemcsak az emberek, de a kutyák számára is fontos. A kutyák idős korukban is képesek a tanulásra, ráadásul a probléma­megoldó gondolkodást fejlesztő feladatok lassítják a szellemi leépülés folyamatát. Mivel az idős kutyák mozgásszervi problémái gyakran gátat szabnak a hagyományos tréningeknek, szóba került a számítógépes interakció alkalmazása Ez a kutyáknál egy érintőképernyő segítségével végzett játékos tréning, amely egyszerű, jutalmazással kombinált számítógépes gondolkodtató feladatokkal helyettesíti a fizikai megterheléssel járó kiképzést.

„Ahogy a kutyák idősödnek, a gazdák egyre kevesebb kihívással állítják szembe őket, aminek az a következménye, hogy alig érik őket pozitív mentális hatások. Az életkor előrehaladtával az emberekhez hason­lóan a kutyák dopamintermelése is csökken. Ezzel együtt romlik az emlékezőképesség és a motiváció. Azonban ez a természetes szellemi leépülés ellensúlyozható a kognitív képességek speciális tréningjével”

– írta az erről szóló első cikkében Lisa Wallis, az osztrák kutatócsoport tagja.

A kutyák számára az érintő­képernyő használata némi előtréninget igényel, ám amint megtanulják, mi a titok nyitja, megszállott játékosokká válnak.

„Olyan egyszerű, érintőképernyős feladatokat, amelyek megoldása után jutalomfalat jár, még az idős kutyák is nagy lelkesedéssel végeznek – tette hozzá Kubinyi Enikő. – Egy szellemi kihívás megoldása után keletkező pozitív emóció párhuzamba állítható azzal az érzéssel, amikor egy idős ember valami újat tanul. A rendszeres elmetréning nemcsak minket, embereket, de a kutyákat is kizökkenti az időskorra oly sokszor jellemző apatikus állapotból azáltal, hogy növeli a motivációt, és így még több alkalmat teremt a tanulásra.

A kutatócsoport azt reméli, hogy ez a tanulmány nemcsak az elektronikai termékeket gyártó szakembereket és szoftverfejlesztő cégeket, hanem lelkes gazdákat is ösztönöz majd a jövőbeli együttműködésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!