Életstílus

12 éve
Régóta irigykedve figyeltem a babakocsit toló anyákat és kismamákat. Sokat gondolkodtam azon, milyen érzés lenne közéjük tartozni, a bennem fejlődő új életet óvni, védeni. Tudni, vajon mikor gondolja úgy a sors, az élet, hogy igen, most már felkészültem, megajándékoz egy kisbabával. Eljött az idő! Ma, 24 hetes Kismanómmal a pocakomban már elmondhatom, hogy csodálatos dolog; minden percét élvezem. Megváltoztatott.
12 éve
Sokan szeretnék azt hinni, hogy a Zirc elnevezés a szürc, azaz szív szóból származik. A feltételezésből annyi kétségtelenül igaz, hogy az ott élők szívesen látják a vendégeket, és hogy a település a Bakony szívében foglal helyet.
12 éve
Csehország sokak számára egyenlő Prágával. Aki viszont nem akar a fővárosig elautózni, annak rengeteg felfedeznivalót kínál az ország déli része. Érdemes letáboroznunk egy "görbe mezőn": azaz Cesky Krumlov városában.
12 éve
Zala megye termálnagyhatalom, legrégebbi fedett, meleg vizes fürdői már évtizedekkel ezelőtt várták a vendégeket télen is. Az adottságot pedig még ma is egyre több település igyekszik kihasználni, a kínálat folyamatosan bővül.
12 éve
A hajóipar, amely egykor naggyá tette az észak-angol kikötővárost, ma nem kulcsfontosságú ágazat, ez az üzletág lényegében kivonult a Mersey-parti településről. Azonban a világhírű város ebbe nem rogyott bele, ma is látványosan fejlődik.
12 éve
Székesfehérvár - Természetes, hogy a farsangi fánkról és annak rokonairól lesz szó a következőkben. Ha már bálba nem is jutunk el, legalább élvezzünk valamit a farsangi hangulatból - cukrosan.
12 éve
Székesfehérvár (kn) - Idejében szólunk: ezt az ajándéknak is kiváló, páros üvegben adható likőrkülönlegességet most kell elkészíteni!
12 éve
Hazánkban mintegy négyszáz különleges kastélyt tartanak nyilván a szakemberek. Ezek tizenegy százaléka Vas megyében található, annak a nagyarányú kastélyépítésnek köszönhetően, amely az országban a 18. században indult meg.
12 éve
Iránt, a hajdani Perzsa Birodalmat legalább nagy vonalakban megismerni úgy lehet, ha a magas hegyek övezte, sziklaszirtek által őrzött Perszepoliszba (lefordítva: perzsák városa) és környékére is ellátogatunk. Nem véletlen, hogy az európai utazókat a középkor óta a romjaiban is lenyűgöző város elbűvöli.
12 éve
Csákvár - Ma sem tud meghatottság nélkül beszélni a véradókról. Stresszmentes életmódot javallottak orvosai Giesz János csákvári polgármesternek. Pedig ki mondaná feszültségmentesnek egy polgármester munkáját?
összefoglaló
Csütörtöki események a koronavírus kapcsán – Ez történt Fejér megyében
kormányfői interjú / 10 perce
Orbán Viktor: lassítani kell a vírus terjedését!
A miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában arról beszélt, hogy az egészségügyet próbára tevő nagy roham még előttünk van, erre kell most felkészülni.
Gyász
"Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pribék Imréné szül. Márton Mária 87 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. április 8-án, szerdán 11 órakor lesz a Seregélyes-Szőlőhegyi temetőben. Gyászoló család.
"Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de a szívünkben él és örökre ott marad. Az angyalok vigyázzanak rá." Soha el nem múló fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szerető férjem, imádott édesapám, keresztapánk, testvérünk, sógorkánk, nagybácsink, BALASSA BÉLA a Balinkai Szénbányák volt dolgozója 2020. március 22-én 80. életévében szerető szíve örökre megpihent. 2020. április 7-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a bodajki katolikus temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
„Búcsúztam volna toletek, de erom nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek...” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, nagypapa és testvér TÓTH ISTVÁN életének 73. évében, váratlanul itt hagyott bennünket. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VIRÁG FERENCNÉ Erzsi (nővér) 65 éves korában elment közülünk. Temetése 2020. április 8-án 16 órakor a móri Kálvária Temetőben lesz. Gyászoló családja
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR GYÖRGY pátkai lakos 78 éves korában 2020. március 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunk hamvait a koronavírus járvány miatt 2020.április 1-én szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a pátkai katolikus temetőben. Gyászoló családja
"Szívünkben helyedet nem pótolja semmi. Míg e földön élünk nem fogunk feledni" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁNNÉ csóri lakos, az Inotai Hőerőmű nyugdíjasa 2020. március 24-én 85 éves korában örökre lehunyta szemét. Szerettünktől a különleges jogrend elmúltát követően veszünk végső búcsút. Gyászoló család
"Nincs szó mely híven fejezhetné ki fájdalmamat, nincs szó csak könny." Emlékezünk BALOG GÁSPÁR ISTVÁN halálának 1. évfordulóján. Feleséged, fiad és a család
"Az idő halad, de a fájdalom sohasem múlik el." Fájó szívvel emlékezünk MICK SÁNDORNÉ és lányom PÁSZTOR MIHÁLYNÉ halálának 6. évfordulóján. Szerető családjuk
Emlékezzünk édesanyám REMSEI ISTVÁNNÉ szül. Bőhm Erzsébet volt Székesfehérvár Alkotás utcai lakos már 8 éve nincs közöttünk. Emlékét szerettel megőrzi fia és családja.
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy lepsényi származású drága férjem, édesapánk, nagyapánk FEKETE LÁSZLÓ életének 67. évében elhunyt, szerető szíve örökké megpihent. Drága halottunkat szűk családi körben 2020. április 3-án 13 óra 30 perckor helyezzük végső nyugalomra. Kérjük azokat, akik szerették és tisztelték, egy szál gyertya lángja mellett búcsúztassák. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gál Csabáné Csizmadia Erika (sz: 1949), a Fejér Megyei Szent György Kórház nyugdíjas ápolónője 2020. március 26-án elhunyt.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, fiam, testvérem NARDAI TIBOR dolgos szíve március 29-én, életének 55.évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetéséről később intézkedünk. A gyászoló család
Mély fájdalommmal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRAUSZ JÓZSEF 79 éves korában elhunyt. Temetés 2020. április 4-én 11 órakor a bodajki katolikus temetőben. Gyászoló család
"Ami neked csend és nyugalom, az nekünk fájdalom." SZENDI JÓZSEF halálának 5. évfordulójának emlékére. Gyászoló család
Megrendülten tudatjuk minden baráttal és ismerőssel, hogy férjem, édesapám, nagyapám SZABÓ SZABOLCS 78 éves korában hosszú betegség után csendesen elhunyt. Búcsúztatására későbbi időpontban kerül sor. Felesége, lánya, unokája.
"Szomorú az út, mely sírodhoz vezet ahol megpihent két dolgos kezed. Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben, szerényen, jóságos szíved nyogodjon békében." Fájó szívvel emlékezünk édesanyánk TÓTH LÁSZLÓNÉ szül. Takács Katalin halálának 7. évfordulójára. Gyermekei
Fájó szívvel emlékezünk JÁROSI JÓZSEF okl. gépészmérnök halálának 6. évfordulóján. Hiánya pótolhatatlan, fájdalmas és mérhetetlen. Emléke szívünkben, míg élünk kitörölhetetlen. Szerető családja
Megtört szívvel tudatom, hogy drága fiam MÉSZÁROS TAMÁS türelemmel viselt betegségben 37 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2020. április 2-án 14 órakor a székesfehérvári Béla úti temetőben, szűk családi körben kísérjük. Egy későbbi időpontban Fülén tartunk megemlékezést. Búcsúzik tőle édesapja, Györgyi és családja
Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÓZSEF a Gárdonyi Géza Művelődési Ház volt igazgatója 83 éves korában elhunyt. Drága halottunktól 2020. április 2-án, 9 órakor veszünk örök búcsút a seregélyesi református temetőben. A szertartást szűk családi körben tartjuk. Kérünk mindenkit, hogy otthon egy szál gyertya gyújtásával búcsúzzon el halottunktól, osztozva fájdalmunkban. A virágokra szánt összegeket a felújítás alatt álló református templom javára ajánljuk fel. Önök ezt a TakarékBank Református Egyházközség 57800071-10007321-00000000 számú számlájára, Kovács József emlékére megjegyzéssel tehetik meg. A felajánlásokat tisztelettel köszönjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk, Südi János 2020. március 11-én 82. életévében elhunyt. Hamvait családi körben helyeztük örök nyugalomra az agárdi temetőben. Emlékét szívünkben őrizzük. Gyászoló család
Az irodalom segít / 20 perce
Bobory Zoltán üzenete az olvasóknak
feol.hu
Termelők, húsosok: ezúttal ők szállítják ki az árut / 25 perce
Házhoz megy a piac Fehérváron
Sági Zoltán
Hivatásuk küzdeni a láthatatlan ellenséggel / 34 perce
Életmentő vért adtak a fehérvári katonák
Palocsai Jenő
Maradj Otthon! Fesztivál / 45 perce
Fesztiválozz virtuálisan – minden nap!
Egy híján 130 / 47 perce
Ösztöndíjat kaptak a fehérvári diákok
FMH
Javában zajlanak az építkezések / 49 perce
A palotavárosi tavak környékének megújulása számos újdonságot hoz magával
Héjj Vivien