társadalmi összefogás

2019.10.31. 19:02

Összegyűlt a 700 millió forint Levente gyógykezelésére

Rövid időn belül két, súlyos betegségben szenvedő kisfiú életmentő kezelésére sikerült adakozással összegyűjteni a hatalmas összeget.

Fotó: KocsisAgnes

Az ATV Híradó megkeresésére a Mészáros-csoport kommunikációs igazgatója, Dr. Tóth Krisztina közölte, hogy a tegnapi nap elutaltak 120 millió forintot, amellyel az SMA-ban szenvedő Levente kezelését támogatják – számolt be róla az Origo.

A hírt Levente édesanyja is megerősítette:

A Mészáros-csoport elmondta, hogy 120 milliót átutaltak, valamint adakozásra hívta fel Mészáros Lőrinc a nagyvállalkozókat, melynek eredményeként további 200 millió összejött. „A Duna Aszfalt további 100 millió Ft-tal, illetve más magyar vállalkozások összesen további 80 millió Ft-tal járultak hozzá a kisfiú gyógyulásához„ – közölte Dr. Tóth Krisztina kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy mindennél fontosabbnak tartják azt a „példaértékű társadalmi összefogást”, melynek köszönhetően rövid időn belül két SMA-betegségben szenvedő gyerek is „esélyt kapott a teljes értékű életre”.

Levente édesanyja a Facebook-oldalon tegnap este azt írta: 495 millió forint + 70.962 euró és 13 ezer font gyűlt össze. Így a Mészáros-csoport és a nagyvállalkozók utalásával összejött a 700 millió forint a kisfiú gyógyszerére.

Nemrégiben egy másik, SMA betegségben szenvedő kisfiúnak, Zentének is közadakozással sikerült összegyűjteni a különleges, szintén 700 millió forintba kerülő gyógykezelésének árát. A Zolgensma génterápiás gyógyszere segíthet megállítani a nagyon ritka, izomsorvadást okozó betegséget, reményt adva ezáltal a gyerekeknek a túlélésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!