Beer Week in Budapest

2018.04.24. 18:51

Nemzetközi kézműves sörfesztivált rendeznek a fővárosban

Idén először rendezik meg a fővárosban a Beer Week in Budapest (BPBW) 2018 nemzetközi kézműves sörfesztivált május 20. és 27. között, két kóstolónapján a Dürer kertben 16 országból több mint 40 nemzetközi kisüzemi főzde 160 különböző sörével várja az érdeklődőket.

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Frank Gaertner

Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete, a sörfesztivál fővédnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a sörfőzés reneszánszát éli Magyarországon, rohamosan nő a kézműves (kraft) sörfőzdék száma, és a hozzá kapcsolódó kultúra is fejlődik.

A sörhét programjainak nagy része ingyen látogatható, de a sörfogyasztásért a helyszíneken fizetni kell.

A pénteki és szombati kóstolójegy például 6 órán keresztül korlátlan italfogyasztást tartalmaz,

illetve egy fesztiválpoharat is, valamint a koncertek látogatását a Dürer kertben. A koncertekre kezdeményesen is értékesítenek jegyet.

A nagykövet kiemelte, hogy a sörfesztivál helyszínéül nagyszerű választás a magyar főváros.

Elmondta, míg a magyar éghajlat a bortermelést teszi lehetővé, addig az Egyesült Királyságban a sörfőzésnek van erős hagyománya. Az Egyesült Királyságban kétezer sörfőzde működik, több mint egymilliárd pint sört exportálnak évente, és Európa nagy piac a brit sörök számára.

Pazinczár Péter, a BPBW fesztiváligazgatója kiemelte, hogy

14 magyar sörfőzde is megjelenik a kóstolónapokon, akik közösen megalkotják a BPBW hivatalos sörét,

amelyet a rendezvény teljes időtartalma alatt a kezdeményezéshez csatlakozott helyeken csapolnak majd. A kóstolónapokra, amelyeken a sörfőzők személyesen is részt vesznek, Nagy-Britanniából hét sörfőzde érkezik – húzta alá.

Sefcsik Márton, a BPBW kommunikációs vezetője elmondta, a későbbiekben évente megrendezendő fesztivál kóstolónapjaira, a limitált a helyek száma miatt, naponta csak ezer ember válthat jegyet. A látogatók fele – az eddig megvásárolt jegyek alapján – külföldről érkezik, a többi között Angliából, Hollandiából, Oroszországból és a tengerentúlról.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / Frank Gaertner

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!