Egészség

2021.01.13. 14:10

Német tanulmány: kevés alkohol is növeli a pitvarfibrilláció kockázatát

Már napi egy kis pohár alkohol fogyasztása is növeli a pitvarfibrilláció kockázatát egy német tanulmány szerint, amelyet a European Heart Journal szakfolyóiratban publikáltak szerdán.

Forrás: Shutterstock

Az ilyen szívritmuszavar valószínűsége 16 százalékkal nagyobb a napi kis pohár alkoholt elfogyasztók körében, mint azok között, akik teljesen tartózkodnak az alkoholtól állapította meg a Hamburg-eppendorfi Egyetem kutatócsoportja Renate Schnabel vezetésével.

A kardiológus ezért óva int a gyakran hallott ajánlástól, miszerint „egy pohár bor naponta védi a szívet”, szerinte ez csak korlátozott mértékben érvényes.

Ismeretes, hogy a rendszeresen sok alkoholt fogyasztó embereknél nagyobb a szívelégtelenség kockázata, a szívelégtelenség pedig növelheti a pitvarfibrilláció, más néven pitvarremegés gyakoriságát.

Több kutatás is ugyanakkor a szívproblémák valamelyest megemelkedett kockázatát mutatta ki olyanok esetében is, akik soha nem fogyasztanak alkoholt.

A vizsgálatok gyakran oda futnak ki, hogy ez a rizikó alacsonyabb az alkoholt mérsékelten fogyasztók körében és aztán annál magasabbra emelkedik, minél több szeszesitalt fogyaszt valaki.

A jelen tanulmányban is azt állapították meg a kutatók, hogy alkoholt kis mennyiségben fogyasztóknál kisebb a szívelégtelenség kockázata, mint az absztinenseknél. A rizikó hasonló csökkenését azonban nem mutatták ki a pitvarfibrilláció esetében. Ez arra enged következtetni, hogy a kis mennyiségű alkoholt fogyasztó emberek magasabb pitvarfibrilláció-kockázatát nem a szívelégtelenség okozza olvasható a tanulmányban.

„Korábbi tanulmányok nem vizsgálták behatóan ezt a kérdést, bár összefüggéseket mutattak ki az alkoholfogyasztás és egyéb szív- és érrendszeri problémák így a szívinfarktus vagy a szívelégtelenség között. Mi a tanulmányunkban most ki tudjuk mutatni, hogy már egy csekély, rendszeres alkoholfogyasztás is növelheti a pitvari fibrilláció kockázatát”

magyarázta Renate Schnabel.

A kutatók 12 gramm tiszta etanolban állapították meg az alkohol kis mennyiségét, ami 0,125 liter bornak, egy pohár sörnek vagy négy centiliter töménynek felel meg. A tanulmányban 107 845 olyan személy adatait elemezték, aki 1982 és 2010 között vett részt öt kutatásban Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Dániában és Olaszországban. A résztvevők közül 100 092-nek nem volt pitvari fibrillációja a kutatásba való bevonás időpontjában, átlagéletkoruk 48 év volt.

A csaknem 14 évig tartó utókövetéses időszakban 5854 embernél alakult ki pitvarremegés.

Az alkoholfogyasztás és a pitvari fibrilláció kockázata közti összefüggések hasonlóak voltak minden szeszesital-féleség esetében, továbbá a férfiak és nők esetében is.

Míg az alkoholtól tartózkodók négy százalékánál lépett fel pitvarfibrilláció a vizsgált időszakban, a heti egy italnál valamivel többet fogyasztók 5 százalékánál jelentkezett a remegés, amely 75 százalékra szökött fel azok körében, akik napi egy vagy azt megközelítő mennyiségű alkoholt fogyasztottak.

A pitvarfibrillációnak az absztinensekénél 16 százalékkal magasabb kockázatán túl a német kutatók kimutatták, hogy a rizikó növekszik az elfogyasztott alkohol mennyiségével: aki akár napi két alkalommal is fogyasztott (kis mennyiségű) alkoholt, annál 28 százalékkal volt magasabb a fibrilláció kockázata, amely 47 százalékra emelkedett a napi négy adagnál több alkoholt fogyasztóknál.

A pontos mechanizmusa annak, hogy kis mennyiségű alkohol miként válthat ki pitvarfibrillációt, nem ismert.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!