Életünk egyensúlya

2018.07.11. 12:34

Nem állunk jól a családbarát munkahelyek ügyében

Mint oly sokszor, ezen a téren is a nagyszülők jelentik a felmentősereget.

Minden második magyar családban okoz nehézséget a gyermekfelügyelet a nyári szünetben, tízből azonban mindössze három vállalat támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen a téren – közli a Világgazdaság a Regio Játék friss felmérésének eredményeit.

A felmérésben résztvevők 70 százaléka jelenleg is olyan helyen dolgozik, ahol egyáltalán nem támogatják a kisgyermeket nevelő munkavállalókat még a 11 hetes vakáció alatt sem, holott a családbarát vállalatok dolgozói elmondásuk szerint jobban megbecsülik a munkahelyüket

– mutatott rá Gyaraki József, a Regio Játék ügyvezetője.

Forrás: Pixabay

A megkérdezett szülők átlagosan 14 nap szabadságot tudnak kivenni nyáron, ideális esetben viszont ennél 10 nappal többre lenne szükség – folytatta az ügyvezető.

Mint a cikkben írják, a családok felé elkötelezett munkaadók rugalmas munkaidő-beosztással (62 százalék), távmunkával (21 százalék), és azzal segítik a szülőket, hogy magukkal vihetik gyermeküket a munkahelyükre (39 százalék).

Legnagyobb eséllyel mikrovállalkozásnál (50 százalék), az állami szférában (40 százalék) és a kisvállalkozásnál (35 százalék) dolgozók találkozhatnak ilyen fajta segítséggel, bár például a szülők jó szívvel csak akkor vinnék a munkába magukkal a gyermeküket, ha a cégen belül lenne a kicsik számára kialakított foglalkoztató vagy játszószoba. Örömteli, hogy a tavalyi évhez képest

növekedett (12 százalékra) azoknak a munkaadóknak a száma, akik beszállnak a nyári táborok finanszírozásába

– ez leginkább a multikra, nagyvállalatokra és az állami szektorra jellemző egyébkén.

A táborozás és a szabadnapok mellett az erős nagyszülői támogatás a legnagyobb segítség: tízből nyolc esetben ők töltik ki az édesanya és édesapa nélküli napokat a nyári szünetben.

Fotó: Pixabay

A nagyszülőknél minden második gyermek több mint 2 hetet, minden ötödik pedig 1-2 hetet tartózkodik

– mondta el a Regio Játék ügyvezetője, hozzátéve, hogy még így is nehézkesen jön ki mind a 11 hétre a gyermekfelügyelet megoldása, így legnagyobb felelőssége mégiscsak a munkaadónak van abban, hogy ilyen téren támogassa a szülőket legalább a nyári hónapokban.

„Hosszú távon mindenképp megéri a családbarát gondolkodás erősítése, hiszen így még akár új munkaerőt is könnyebb találni, és a hosszú évek óta nálunk dolgozókat megtartani. Mi például 6 órás vagy rugalmas munkaidőt és szezonális munkalehetőséget biztosítunk a kisgyermekes szülőknek.„

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Unsplash.com/Naassom Azevedo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!