mindig van tartalék

2019.09.03. 19:00

Lengyel Ferenc oxigénpalack nélkül indul a Manaszlu meghódítására

A magyar közvélemény előtt kevéssé ismert hegymászó az elmúlt években megmászta az Alpok összes – szám szerint 82 – négyezres csúcsát, amit rajta kívül csupán két magyar teljesített.

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat hegymászója szerdán indul útnak, hogy megmássza a 8156 méter magas Manaszlu hegycsúcsot oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül.

Lengyel Ferenc idei terve az volt, hogy első magyarként megmássza a Sisapangma főcsúcsát, de a kínai hatóságok nem adtak senkinek mászóengedélyt.

A hegymászó elmondta: a júliusi Lenin-expedíció után értesült arról, hogy a kínaiak nem adnak senkinek mászóengedélyt a Sisapangma főcsúcsára. „Ez fájó pont volt számomra, de a Manaszlu-csúcs jó választás az első nyolcezres megmászására, mivel időjárás szempontjából viszonylag megbízható, technikailag sem túlságosan nehéz” – tette hozzá Lengyel Ferenc.

Lengyel Ferenc nyáron mászta meg a Lenin-csúcsot bemelegítésnek. Mint elmondta, nagy kitartást igényelt a 7134 méter magas csúcs elérése, a hosszanti menetelés fent a gerincen, ráadásul idén nagyon sok hó volt a hegyen.

Lengyel Ferenc a most induló expedícióról elmondta, hogy szeptember 5-én érkezik meg Katmanduba, tervei szerint szeptember 17. körül megy fel az 5500 méteren lévő egyes táborba, következő nap pedig a 6200 méteren lévő kettesbe, a hármas tábor 6800 méteren, a négyes 7400 méteren helyezkedik el. Az akklimatizációs körök csaknem 10-14 napot vesznek igénybe – tette hozzá.

A hegymászó szerint célszerűbb lenne a négyes táborból indítani a csúcstámadást, mivel onnan csak 700 métert kellene megtennie, de ennek is van hátránya. „Ugyan közelebb van a csúcs a négyes táborból, de ilyen magasságban eltöltött éjszaka vagy csak pár óra is nagyon lefárasztja az embert, míg 6800 méterről pihentebben lehet felmenni a csúcsra, viszont többet kell mászni” – mondta, hozzátéve, hogy mindez a helyszínen fog majd kialakulni.

Elmondta azt is, hogy a Kalifa Alpin Csapat tagjaival a felkészülés során nagy hangsúlyt fektettek a mászás mellett a terepfutásra.

A magyar közvélemény előtt kevéssé ismert Lengyel Ferenc az elmúlt években megmászta az Alpok összes – szám szerint 82 – négyezres csúcsát, amit rajta kívül csupán két magyar teljesített.

A hegymászó felidézte, hogy hét évvel ezelőtt kezdett el hegyet mászni. Kilenc évet élt Franciaországban, kezdetben a Genfi-tó környékén mászta meg a kisebb hegyeket. A Kilimandzsáró csúcsára (5895 méter) 2012-ben jutott fel Erőss Zsolttal együtt, ez volt az első komolyabb hegycsúcsa. „Ezen az expedíción ismertem meg Zsoltot és itt ismerkedtem meg a hegymászással, itt történt meg a varázsérintés, a Zsolttal folytatott beszélgetések is nagy hatással voltak rám” – tette hozzá.

Korábban pár évig a Francia Idegenlégióban szolgált. Rejtő Jenő könyvei és Henri Charriere Pillangó című műve, illetve az abból készült amerikai film is motiválta a belépését. Mint elmondta, kitartásában és sikereiben nagy szerepet játszott az ott eltöltött néhány év. A légióban nagyok sok mindet tanult, előtte közel 13 éven át karatézott is, ami megalapozta a kitartását és a sporttársak, bajtársak iránt érzett tiszteletet, szolidaritást, a légió pedig tovább erősítette ezt.

Az ottani tapasztalatok a mai napig hatással vannak az életére, megtanulta többek között, hogy soha nem szabad feladni, amit kamatoztatni tud a hegymászás során is. „A végtelenségig próbálni kitartani fizikailag és mentálisan is, az ember el sem tudja képzelni, hogy mennyi mindent kibír, plusz tartalékok vannak a határain túl is” – mondta Lengyel Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!