plogging

2019.10.11. 11:36

Környezetvédelemmel egybekötött futóversenyt rendeztek

Október 5-én ismét megrendezték az ország egyik legrégebbi futóversenyét.

Kicsik és nagyok együtt szedték a szemetet a Futafok futóverseny Campona által indított és támogatott plogging futamain. A környezettudatosság iránt elkötelezett jelentkezőket futóedzők vezették végig a kijelölt útvonalakon. A megtisztított utcák látképe NO PLASTIC feliratot rajzolt ki, ezzel is hangsúlyozva a kezdeményezés mottóját és célkitűzését.

Az egész környéket megmozgató Futafok versenynek hosszú évek óta otthont adó és támogató bevásárlóközpont idén változatos, a környezetvédelmet fókuszba helyező programokat szervezett, műanyagmentessé varázsolva a futóversenyt és a környéket.

A figyelemfelhívó akció legszembetűnőbb eleme a PET palackokból felépített célkapu volt.

Az installáció kialakításához szükséges mennyiségű, több mint 2000 darab palackot a kerület iskolásai és óvodásai segítettek összegyűjteni a rendezvényt megelőző hetekben, így

a gyerekek játékos formában tanulhattak a szelektív szemétgyűjtés és újrahasznosítás jelentőségéről.

A Campona az óvodákban és iskolákban meghirdetett gyűjtési akció három legszerencsésebb osztályát és csoportját Tropicarium és Kockapark belépőkkel, valamint mozijegyekkel jutalmazta.

A környezetért tenni vágyó futóknak lehetőségük volt arra is, hogy a futást szemétszedéssel kössék egybe, azaz ploggingoljanak.

Négy évestől 60 éves korig minden korosztály képviseltette magát, az esős idő ellenére lelkesen álltak szemetes zsákkal a kezükben rajthoz, amiket főleg műanyagpalackokkal, italos dobozokkal és üvegekkel, illetve autóalkatrészekkel töltöttek meg. Az érdeklődőket Adidas Runners futóedzők vezették végig a kijelölt útvonalakon. A tisztítás mellett a műanyagszemét termelés megelőzése,

a verseny műanyagmentessé tétele is kiemelt cél volt, a frissítő pontokon a futók palackozott víz helyett tartályokból papírpoharakba adagolt vizet kaptak.

Akik a szemétszedésen túl, a mindennapi életükben is fontosnak tartják a környezettudatosságot, Kump Edina, hulladékcsökkentési szakértőtől, a hulladékmentes.hu blog szerzőjétől kérhettek segítséget ezen a téren. Személyre szabott ökolábnyom számítás után praktikus tanácsokat kaptak, konkrét lépéseket dolgozhattak ki azzal kapcsolatban, hogy életmódjukkal miként csökkenthetik a környezet terhelését.

„Az volt a cél, hogy egy olyan környezettudatos programot alakítsunk ki, ami egyrészt széles körben felhívja a figyelmet a műanyag szemét problémájára, szakértői tanácsokkal iránymutatást nyújt a lehetséges hulladékcsökkentési lépésekkel kapcsolatban, és cselekvésre buzdít”

– mondta el Voith Kinga, a Campona marketing igazgatója.

„A ploggingolás manapság egyre népszerűbb, kiváló lehetőség a futás szerelmeseinek, hogy tegyenek valamit a környezetük tisztaságáért és a bolygónk tehermentesítéséért, miközben kedves időtöltésüknek hódolnak.

Bízunk benne, hogy sokaknak hoztuk meg a kedvét hozzá.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!