van veszítenivaló

2019.03.05. 12:34

Komolyan kell venni az iskolaérettséget

Ha a gyerek testileg, értelmileg vagy érzelmileg nem elég fejlett még, akkor könnyen lemaradhat a tananyagban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Africa Studio

Lemaradhat a tananyagban az a gyermek, akit nem iskolaéretten írattak be az iskolába – közölte Szakács Adrienn szakpszichológus kedden az M1 aktuális csatornán.

A szakértő azt mondta, azok, akik úgy kezdik meg az iskolát, hogy nem megfelelő a koncentrációképességük és a teherbírásuk, hamar elfáradnak, emiatt pedig nem tudnak odafigyelni a pedagógusra.

Kiemelte, éppen ezért nem szabad sürgetni az iskolakezdést, egy év is sokat segíthet a gyermeknek.

Az iskolaérettség testi, értelmi, érzelmi, szociális és pszichés alkalmasságot, felkészültséget jelent az iskolára. Az iskolakezdési időszakban a központi idegrendszerben komoly folyamatok történnek, amelyek által például a kéztőizmok alkalmassá válnak a ceruza tartósan helyes fogására, kialakul a domináns oldal, és a figyelem terjedelme is nő – ismertette a pszichológus.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!