Váratlan találat

2018.05.19. 11:00

Késő-középkori kriptára bukkantak

A csontházat a somorjai református templom mellett fedezték fel. A szakemberek szerint ez arra utal, hogy Somorja a történelmi Magyarország egy jelentős települése volt.

A román stílusú templom – mely a Csallóköz egyik legrégebbi épületeinek egyike – mellett, nagyjából egy méteres mélységből ásták elő a csontház maradványait. A lelet azért is különleges, mert Szlovákia területén csak néhány ilyen, csontmaradványok tárolására használt kriptát tártak fel eddig ebből a korból – foglalja össze a TASR hírügynökség közlése alapján a Bumm.sk portál.

Peter Nagy, a pozsonyi Archeológiai Múzeum régésze szerint a kriptát Szent Miklósnak szentelték. Az építmény föld alatti részébe az elpusztult sírokból származó csontokat helyezték valószínűleg akkor, amikor a templom melletti temető megtelt, és új sírhelyekre volt szükség. A csontok fölé egy kisebb kápolnát emeletek. A szakember még nem tudta megmondani, hogy megközelítőleg milyen mélységig sikerül majd leásni.

A lelet szomszédságában egy másik, viszonylag nagy téglaépület maradványait is megtalálták, mely ismeretlen funkciót töltött be, és a virágzó vagy késő középkorból származhat.

„Szlovákia területét tekintve nagy kulturális és történelmi jelentőséggel bíró régészeti leletről van szó”

– állapította meg Peter Grznár, a nagyszombati Kerületi Műemlékhivatal régésze.

Hasonló építményeket Pozsony, Nagyszombat, Selmecbánya (Banská Štiavnica) és Körmöcbánya (Kremnica) területén tártak fel korábban. A lelet Grznár szerint arra utal, hogy a középkori Somorja a történelmi Magyarország jelentősebb városai közé tartozott.

Az előzetes régészeti feltárást a Somorjai Református Egyházközség rendelte meg, mivel a telken óvodát és bölcsődét terveztek építeni. Hogy a lelet felfedezése után kitartanak-e eredeti szándékuk mellett, Bucsuházy István, az egyházközség főgondnoka egyelőre nem tudta megmondani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!