Mongol Derby

2018.12.18. 12:09

Idegen lovakra bízza magát Zsófia

Jurtákban fogunk aludni, napközben a nyeregtáskából falatozhatunk.

Forrás: Shutterstock

Kőkemény távok, napi nyolc-tíz óra lovaglás vár a tatai Homor Zsófiára. Mint a Kisalföldre hívatkozva a Borsonline beszámolt róla, a huszonegy éves lányt a legjobb lovasok közé válogatták be, a világ leghosszabb és legkeményebb távlovas versenyén, ahol tíz nap alatt ezer kilométert kell megtenni sztyeppén és vadonban, váltott, félig vad, 135 centi marmagasságú mongol lovakkal. A Mongol Derbyn nincs pénzdíj, mindenki csak egy aranyszobrot kap.

Zsófia nem csak Mongóliában nem járt soha, de olyan lovakat kell megülnie, amelyeken ember még nem ült.

Több mint négyszáz lovas jelentkezett – csak az önéletrajzunkat kellett beadni –, de csak negyvenen indulhatnak. Nem csoda, hiszen óriási a kihívás. Tíznapos, napi hatórás túralovagláson már részt vettem, de itt főleg lassú vágtában megyünk. Nyerget és váltólovakat a kintiek biztosítanak, de olyanokat, amelyeken korábban nemigen ült em­ber. Ez is nagy kihívás. Jurtákban fogunk aludni, napközben a nyeregtáskából falatozhatunk. Hu­szonnyolc állomást kell érintenünk, ott válthatunk lovakat – avatta be a verseny részleteibe a Borsot Zsófia.

Fotó: borsonline.hu

Az útvonalat a versenyzőkre bízzák. A lényeg az ezer kilométer – amin se ösvény, se irányjelzés –, de hogy ezt hogyan teljesítik, tőlük függ. – Kényelmes ember vagyok, könnyebb terepet fogok választani. Kapunk egy GPS-t és egy vészjelzőt, s ha baj van, azon keresztül bemérnek – mondta a lány, aki az augusztusban kezdődő, tízéves múltú derby első magyar versenyzője lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!