téli napfürdő

2017.10.20. 17:41

Ha így szoláriumozik, nem kell félnie a szarkalábaktól

Egyre rövidebbek a nappalok, és persze ahogy közeledik a tél, egyre többen keresik fel a szoláriumszalonokat, hogy decemberben is rézbőrű indiánként ragyoghassanak. De nem árt az elővigyázatosság.

Megoszlanak a vélemények a szolárium hasznosságát illetően, tudósok olykor azt állítják, teljes mértékben káros, de volt már olyan kutatás is, amely szerint mértékkel használva igenis egészséges.

Mivel egyelőre nem szüntették be őket, sőt egyre több nyílik országszerte, most azokra fókuszálunk, akik szívesen fekszenek nagyágyba.

Kéthetente 10 perc bőven elég. Figyeljen a fokozatosságra, ha nagyon fehér a bőre, első alkalommal 5-6 perc bőven elég. Arra is érdemes rákérdezni, hogy közvetlenül előttünk voltak-e a gépben, mert ha bemelegedett, akkor sokkal hamarabb elkezd barnítani, mintha elsőként fekszik bele.

És most jön a trükk, amelyet számos hollywoodi és néhány magyar sztár is alkalmaz: az arcát letakarja egy kis törölközővel, és egyáltalán nem napoztatja – sem mesterségesen, sem sehogy.

Igaz, hogy mindig be kell szerezni a megfelelő színű és minőségű alapozót, amely jól fed, ugyanakkor szellőzni is hagyja a bőrt. Magyarul az arcszín természetes marad, tehát mindenképpen sminkelni kell, de ha belegondolunk, ez nem nagy ár azért, hogy ne legyen rinocéroszbőrünk.

Aki azonban mindenáron napoztatni akarja az arcát is, arra figyeljen, hogy az önbarnítós krémek helyett hidratálót használjon, az előbbi ugyanis nagyon szárítja a bőrt – az egész testet érdemes inkább argánolajos vagy aloe verás testápolóval bekenni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!