Utazó

2012.06.04. 10:31

Geocaching - Csesznek is népszerű célpont volt

Csesznek - Vasárnap is nagyon sok érdeklődőt vonzott lapcsoportunk turisztikai nyereményjátéka.

Napló

A nyolc fordulóból álló geocachinges természetjáró akcióban wellness hétvégéket, kézi GPS készülékeket, hűtőtáskákat nyerhetnek azok, akik legalább négy helyszínt felkeresnek a lapjainkban meghirdetett időpontokban.
Az ötödik fordulóban a Veszprém megyei Csesznekre és környékére hívtuk olvasóinkat. A geocaching találkozó regisztrációs állomását a vár alatti parkolóban állítottuk fel, ahol már a 10 órai hivatalos nyitás előtt is többen várták kolléganőnket, Winkler Vandát.
Később is folyamatosan érkeztek az olvasóink Vasból, Zalából, Fejér és Veszprém megyéből egyaránt. Kollégánk, Winkler Vanda délután négy órai összesítése szerint mintegy 150 család, baráti társaság, összesen 478 olvasónk vett részt a találkozón. Voltak olyanok, akik már új füzetet kértek a pecsételéshez, mert az előző helyszínek mindegyikén ott voltak, így a kötelező négy helyük megvolt. Találkoztunk olyan túrázókkal is, akik csak most kezdték a közös játékot, de abban bíznak, hogy a még hátra lévő három helyre is el tudnak menni.

Komáromi Tamás családjával Balatonfűzfőről érkezett. Eddig körülbelül 250 geocaching ládát kerestek meg, az ország távoli részeibe, sőt Szlovákiába is eljutottak közben. Játékunkba most második alkalommal kapcsolódtak be.
- Rendszeresen járunk geocachingelni. Ha valahol látunk valami nyüzsgést, akkor oda megpróbálunk mi is elmenni. Itt is a ládakeresés lesz az egyik program, és természetesen megnézzük a várat is.

Bokor Sándor családjával harmadik alkalommal jött el a találkozóra a Körmend szomszédságában lévő Magyarnádaljáról. Nagyvázsonyban és Zalaváron voltak korábban. Eddig kicsit korlátozta őket a mozgásban, hogy a családfő lába gipszben van egy baleset miatt, de a jövő héttől végre ő is könnyebben mozog, így a következő találkozókra már könnyebben eljöhetnek - mondta a feleség.

Kleerné Simon  Katalin férjével Székesfehérvárról érkezett. Korábban a kápolnásnyéki és a zalavári találkozón vettek részt.
- Szeretünk kirándulni, a nyeremény reménye is ösztönöz egy kicsit. De elsősorban az újabb élmények miatt indultunk el. Megnézzük a várat és a zirci arborétumot, és szeretnénk elmenni a bakonynánai Római-fürdőhöz is, mert ott még nem jártunk.

Szirmai Róbert feleségével, két fiával Ajkáról jött. Az idei fordulóban ők is harmadik alkalommal jöttek el a találkozónkra, ám a múlt évben legalább hat helyre elmentek.
- Általában nem először járunk ezeken a helyeken, de mindig találtunk valami olyan érdekességet, amit addig nem ismertünk. Nagyvázsonyban például nagyon szép élményünk volt a Pálos-kolostor romja, amit most láttunk először.

Káldi Géza túrázóként, az ajkai Bánki Donát Természetbarát Egyesület túravezetőjeként több mint ötven éve járja az országot. Párjával, Csuba Erzsébettel minden lehetőséget kihasználnak egy újabb kirándulásra. Játékunk találkozóiról is csak egyszer maradtak el más programjuk miatt.
- A túrázás mellett szeretünk játszani is, kicsit megkísértjük a szerencsénket, hátha nekünk jut valamelyik ajándék. Meg persze a még hiányzó geocaching ládákat is felkutatjuk. Most Zirc környékén derítünk fel néhányat.
A korábbi találkozókon összebarátkoztak a Tóth és a Kévés családdal, akik Lepsényből illetve Mezőszentgyörgyről érkeztek. Azóta a túrák egy-egy szakaszát közösen teszik meg. Tóthné szerint azért nagyon hasznos a játékunk, mert a fix időpont kicsit kényszerítően hat azokra, akik egyébként túrázni szeretnek. Így inkább elindulnak egy-egy helyre, mintha csak maguktól mennének. Valahogy olyan ez, mint a színházbérlet, ha jön az időpont, menni kell - mondja Kévésné nevetve.

A fűzfői Szabóki Sándor unokájával és Vékony Gáborral a harmadik túrára érkezett. Elsősorban a kellemesnek ígérkező kirándulás vonzotta őket most és a korábbi alkalmakkor is. Elsőként a várat nézték, a folytatás a találkozásunkkor még nem teljesen fixálódott. Az unoka, Schreiner László - vagy Laca - a nyereményben is reménykedik. Legjobban egy jó GPS készüléknek örülne.

A zalaegerszegi Babos István feleségével és fiukkal, Bálinttal szintén harmadik alkalommal jött el az idén. Tavaly ők nyerték meg az egyik wellness hétvégét.
- Megint bízunk a szerencsében, de a fontosabb a jó kirándulás. Most a túrát egy rokoni találkozóval is összekapcsoltuk, pápai sógorommal, Barczi Bélával és családjával együtt kirándulunk. Nekik ez az első túrájuk. Ez a játék nagyon jó kikapcsolódásnak. Így könnyebben elindulunk, ha kapunk egy jó célt. Vonzó az is, hogy ilyenkor több helyen kedvezményt kapunk.

 Felber István, Szanyi Szilvia és fiuk, Gábor Balatonfűzfőről érkezett. Nagyon tetszik nekik a játékunk, mert segít felhívni a figyelmet érdekes helyekre. Tavaly több találkozón is ott voltak. Szilvia örülne, ha a következő fordulóban városuk is bekerülne a programba.
- Legtöbben csak a tihanyi kecskekörömről hallottak, pedig nálunk is vannak olyan természetközeli állapotban megmaradt partszakaszai a Balatonnak, amik hasonló érdekességeket rejtenek. A másik ilyen különlegességünk a föld alatti erőmű, és ki ne hagyjam a felújított csillagvizsgálót - adja a tippet a szervezőknek.
Meg azt is kéri tőlük, hogy a jövőben ismét legyenek GPS koordináták a javasolt látnivalókhoz is, mert enélkül nem mindig könnyű megtalálni azokat. Szerinte korábban több helyen gondot okozott az is, hogy a kedvezményt adó éttermek nem voltak megfelelően felkészülve a vendégrohamra személyzettel.

Ebele Ferenc és Bándli Petra Nagyvázsonyból érkezett. Az idén kapcsolódtak be a játékunkba, eddig ott voltak minden találkozón.
- Egyébként is geocachingelünk, így most összekötjük ezt az újság által javasolt programmal. Megnézzük az ajánlott látnivalókat, és a közelben lévő ládákat is felkutatjuk - mesélik.

A vasvári Németh Ibolya és Subay Gábor most első alkalommal vesz részt a közös találkozón. Abban bíznak, hogy a következő három alkalommal is lesz idejük, így teljesíteni tudják a sorsoláshoz előírt négy részvételt.
- Itt most a várat, a templomot nézzük meg, a Zirci Arborétumot most kihagyjuk, de helyette bevettük a programba az eplényi sípályát. Az eddigi programot ismerve úgy látjuk, hogy nagyon jó úticélokat javasoltak. Abban bízunk, hogy nem csalódunk a következő helyekkel sem.

Szűcs Zoltán és Vörös Edit gyermekeikkel éppen egy citromfűvel ismerkedtek a találkozásunkkor a Zirci Arborétumban. Veszprémből érkeztek, első alkalommal kapcsolódtak be a játékunkba.
- Korábban mindig valami közbejött, de a jövőben talán sikerül elmenni majd az újabb találkozókra. Persze, nem a bélyegzés a fontos, hanem a kellemes program, amihez jó ötletet ad ez a játék - mondja a feleség.

 A csepregi Babos család is a kezdő játékosaink közé tartozik, most a második alkalommal vettek részt a találkozónkon.
- Többször is szívesen jöttünk volna, de valami iskolai elfoglaltság mindig közbejött a hétvégén. Talán ezentúl több szerencsénk lesz az időzítéssel - mondja az anyuka.

 Cselesznik András családjával Zalaegerszegről érkezett. Velük is a Zirci Arborétumban találkoztunk. Nekik a szintén új igazoló füzetet kellett kérni, mert az első betelt az előző négy találkozó pecsétjével.
- Nekem nagyon tetszik a játékban, hogy valaki biztos tippet ad a fontos látnivalókról. Nem nekünk kell keresgélnünk, és megbízhatunk a javaslatban. Nagyon tetszett eddig a vázsonyi Pálos-kolostor romja, a Fejér megyei Brunszvik-kastély, a kőszegi Kálvária-hegy. A fontos, hogy mindig valami igazán újat láttunk minden találkozón. Számít a kedvezmény is, mert így olcsóbban vehetjük igénybe a szolgáltatásokat, mintha csak magunktól elindulnánk.

Nemcsak a túrázók, a kedvezménnyel bekapcsolódó szolgáltatók is pozitívan értékelték a vasárnapi programot. A cseszneki várban például megduplázódott a forgalom ezen a napon játékunknak köszönhetően. Nagy Ferenc várkapitány különösen örül annak, hogy egy olyan csoporttal, a geocachingesekkel bővült a vendégkörük, akik eddig nem nagyon találták meg őket. Szerinte mindenki nyert az akcióval. A szolgáltatóknak nagyobb lett a forgalma, sok új vendég megismerte őket, a vendégek kedvezménnyel jutottak programokhoz, szolgáltatásokhoz, lapcsoportunk pedig elégedett lehet azzal, hogy megszervezett, lebonyolított egy sikeres és hasznos akciót - mondta Nagy Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!