egészség

2019.05.20. 22:52

Életet menthet a HPV-oltás

A héten bemutattak egy olyan magyar fejlesztésű tesztet, amely otthon elvégezhető.

Forrás: Shutterstock

Évente 500 nő hal meg HPV okozta rák miatt Magyarországon. Liptai Claudia és Ónodi Eszter színésznők fontosnak tartják, hogy ne csak beszéljenek erről, de mindketten kipróbálták az új, magyar fejlesztésű, otthon elvégezhető HPV-tesztet. 2014 óta egyébként a 12 éves lányok ingyen kaphatják meg a HPV-oltást itthon, és a kormány tervezi, hogy a fiúkra is kiterjeszti – írja a Lokál.

A kétezres évek elején jöttek rá a kutatók, hogy a méhnyakrákot a humán papilloma vírus (HPV) okozza. Tudjuk már azt is, hogy a korábbi tévhittel ellentétben

nem csak szexuális úton terjed, és a férfiakat is ugyanúgy veszélyezteti, mint a nőket.

Pár éve a világsztár, Michael Douglas beszélt arról, hogy a HPV miatt alakult ki a torokrákja.

A méhnyakrák a világon a negyedik vezető daganatos halálok. Évente mintegy 500 ezer ember haláláért felelős, csak Magyarországon az orvosok évente 1300 új esetet diagnosztizálnak, és 500 nő veszíti életét a betegség következtében. Ebből is látszik, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni a szűrések fontosságát és azt, hogy

ne csak akkor keressük fel az orvost, ha baj van, mert a HPV teljesen tünetmentes.

A héten bemutattak egy olyan magyar fejlesztésű tesztet, amely otthon elvégezhető, és a HPV-nek azt a fajtáját kimutatja, amely a méhnyakrákot okozza. A magyar fejlesztőcég kampányához Liptai Claudia és Ónodi Eszter is csatlakozott. Mindketten elvégezték a teszteket.

„Lássuk be: annyi felesleges dologra költjük a pénzt, hogy egyszer egy évben ezt igazán megtehetjük magunkért. Főleg, ha családja, gyereke van valakinek – akkor egyenesen kötelessége.

A HPV-szűrésen az életünk is múlhat

– figyelmeztetett Ónodi Eszter.

Liptai is tesztelt

Liptai Claudia szeretné, ha nem dugnánk homokba a fejünket, amikor az egészségünkről van szó.

Nehezen tudtam legyőzni a szégyenlősségemet ebben a témában, de úgy döntöttem, hogy nem érdekel, ki mit gondol erről, mert ha lesz egy ember, aki miattam csináltat ilyen tesztet, akkor már megérte. Én is elvégeztem természetesen, de hogy ennek mi az eredménye, az az én intim magánügyem.

A kislányom, Panka jövőre lesz abban a korban, hogy megkapja a HPV-oltást, és nem volt kérdés, hogy beadassuk-e neki. Azt hiszem, minden a családtól függ, mert ha hallgatunk, akkor azzal nem teszünk jót senkinek, minden gyerekkel beszélni kell a problémákról, veszélyekről a korának megfelelően – mondta Claudia.

Háromnegyedük igényelt oltást

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár korábban elmondta, hogy sikeres a 7. évfolyamba járó lányok HPV-oltása, a 2014-es bevezetés óta minden ciklusban az oltásra jogosult lányok háromnegyede igényelte.

Tavaly 82 százalék volt a korosztály átoltottsága.

Ráadásul dolgoznak azon, hogy a fiúkra is kiterjesszék ezt az oltást.

Teljesen tünetmentes

Dr. Koiss Róbert, a Szent István Kórház szülész-nőgyógyásza, klinikai onkológus főorvosa a HPV-vel kapcsolatos legfontosabb tényekről is beszélt:

  • teljesen tünetmentes;
  • nem kell hozzá szexuális együttlét, elég egy wellnesshétvége, és kialakulhat a vírusfertőzés. Természetesen nem mindegyik fajtája vezet méhnyakrákhoz, de a hámsejteket támadja meg, emiatt helyi fertőzést generál;
  • a HPV16 vírustörzs a legagresszívabb a méhnyakrák tekintetében, a férfiaknál pedig fejnyaki (például hátsó nyelvgyök, mandulák) daganatot okoz;
  • a hölgyek gyakran azért nem mennek el szűrésre, mert attól félnek, hogy esetleg nem tudnak rajtuk segíteni, ha kiderül, hogy baj van.
  • De ez egyáltalán nem így van, ha időben felfedezik a vírust, száz százalékban gyógyítható!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!