hova vezet?

2019.12.11. 21:37

Egyre több az elvárás és a tananyag az egyetemeken

Múlt héten öngyilkos lett egy diák az Óbudai Egyetemen. A tanulók szerint nagyon sok az elvárás az oktatók részéről.

Forrás: Shutterstock

A 24 éves fiú egy negyedik emeleti labor ablakából vetette ki magát, és bár a mentők gyorsan kiértek, a hallgató életét már nem tudták megmenteni – írja a hirado.hu.

Ilyenkor szinte mindenkiben felmerül a kérdés, mi vezet ahhoz, hogy egy fiatal, egyetemista öngyilkosságot kövessen el.

A megkérdezett diákok arról beszéltek a Kossuth Rádió Napközben című műsorában, hogy nagyon sok az elvárás az oktatók részéről, akik minden esetben úgy vélik, az ő tantárgyuk a legfontosabb az adott szakon.

A diákok elmondták, több tantárgyból is jól kell teljesíteni, sok a kötelező olvasmány, csak egy tantárgyhoz hat–nyolc könyvet kell elolvasni.

A hallgatóknak sok dolgozatot kell írniuk, amelyek átlagosan 8–10 oldalasak. Volt olyan diák, aki azt mondta, nemcsak a vizsgaidőszak megterhelő, év közben is nagy a követelmény a tanárok részéről. Egyre több az olyan tantárgy, amely gyakorlati tárgynak minősül, ez pedig azzal jár, hogy sok a határidőre elkészítendő feladat.

Sok diák dolgozik az egyetemi tanulmányai mellett

Többen azt is elmondták, hogy az egyetem mellett dolgoznak is, így van, hogy akár késő estig is tanulniuk kell. Hiányozni nem nagyon lehet, van olyan tárgy, ahol a maximum hiányzás három alkalom lehet, de ezeket is igazolni kell.

Az egyik hallgató azt is elmondta, hogy az ösztöndíj sem annyira motiváló, körülbelül tízezer forint, és gyakorlatilag éjt nappallá téve kell tanulni az eléréséhez.

Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus szerint számos árulkodó jel van, amelyek a túlterheltségre utalnak, és ezekre idő előtt fel lehet figyelni. Ennek az egyik legkiemelkedőbb példája, amikor valakinek negatív irányba változik meg a viselkedése és a hangulata. Azt mondta, ha valaki egyre többet panaszkodik, arra érdemes reagálni, és biztosítani őt a támogatásról.

Rossz hangulat és negatív hozzáállás

„A túlterheltség egyik fázisa, amikor szóban vagy írásban erről jelzést adnak a környezetnek. Ez magába foglalja a rossz hangulatot és a negatív hozzáállást a dolgokhoz” – mondta a szociálpszichológus. Felhívta a figyelmet arra, hogy

egyre nagyobb mértékben jelenik meg a diákok életében a túlterheltség, hiszen minden évben több a tananyag, és nagyobbak a követelmények.

„Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nem mindenki lakik kollégiumban, így vannak, akik napi szinten utaznak, és az utazással eltöltött idő a tanulás idejéből is elvesz” – jegyezte meg. Hozzátette,

a családi körülmények, az anyagi háttér is hátrányt okozhat a diákok életében.

Kiemelte, az ilyen és ehhez hasonló eseteket semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni, meg kell győzni a diákot arról, hogy nincs egyedül a problémával, hogy mindenre van megoldás, és ma már az sem probléma, ha valaki halaszt egy tantárgyat, vagy akár egy félévet. „Ez egyfajta haladékot jelenthet számára, így megkönnyebbülhet, és átértékelheti a nehézségeket” – tette hozzá.

Úgy véli,

a stressz kezelése napjainkban nem egy egyszerű feladat, hiszen egyre bonyolultabb és felgyorsult világban éljük az életünket, emellett folyamatosan változhatnak az élethelyzetek.

„A stressz leküzdésében segítséget jelent, ha priorizáljuk a feladatokat, felállítunk egy rangsort, és szépen sorban próbáljuk meg ezeket kezelni és megvalósítani” – hangsúlyozta.

Az árulkodó jelekre fel kell figyelni

Balázs Judit pszichiáter szakorvos arról beszélt, hogy a fiatalkorban elkövetett öngyilkosságok hátterében 90 százalékban valamilyen nem kezelt pszichiátriai betegség áll fenn. Azt is elmondta, hogy

az öngyilkosságnak több kiváltó oka is lehet, például a már említett stressz és túlterheltség, de családi háttér, szerelmi csalódás vagy bármilyen kudarc is vezethet öngyilkossághoz.

Hangsúlyozta, a felsorolt esetek mindegyikének vannak árulkodó jelei, amelyeket észre kell venni a tanároknak, barátoknak vagy a szülőknek, és szakember véleményét vagy segítségét kell kérni. Hozzátette, ma már számos terápia áll rendelkezésre, amelyek segítenek átlendülni és továbblépni a nehézségeken.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!