bevált receptek

2018.02.12. 18:34

Egészséges ételekkel tarthatja formáját a kismama

Nagyanyáink idejében még tartotta magát a mondás, mely szerint a várandós anyukának kettő helyett kell ennie, hogy elég gyorsan és megfelelő mértékben fejlődjön a baba.

Forrás: shutterstock

Ennek az óriási tévhitnek anyáink korában meg is lett az eredménye: a kismamán a szülés után 15-20 kiló túlsúly is maradt, amitől – főként a szoptatás ideje alatt – csak nagyon nehezen tudott megszabadulni. Ésszerűen és tudatosan kell összeállítani az étrendet ahhoz, hogy a baba is megkapja a megfelelő táplálékot, és az anyuka se hízzon el. Szükségtelen két ember helyett enni, elegendő, ha a kalóriabevitel 10-15 százalékkal nő. Az egészséges, de kevés kalóriát tartalmazó recepteket elolvashatja a mindemegette.hu cikkében.

A terhesség alatt elsősorban a fehérjeigény lesz nagyobb, hiszen sejteket, izmokat, csontokat kell felépíteni. A fehérjetöbbletet tejtermékekből, szárnyashúsokból célszerű fedezni, főként a zsírszegény fajtákból. Az ételeket telítetlen zsírsavakat tartalmazó, növényi olajokkal helyes elkészíteni. Kerülni kell a sertészsírt és más állati zsiradékot (kacsa- és libazsír, szalonna, töpörtyű, kolbász, szalámi). Kenyérre inkább kevés vajat vagy zsírszegény vajkrémet lehet kenni, főzéshez pedig olajat tanácsos használni.

A terhesség 20. hetétől kezdve szükséges külön D-vitamin adása. Ezt jobb tabletta vagy csepp formájában biztosítani, mint a koleszterinszintet növelő májjal vagy túlzott napozással. Nagy figyelmet kell fordítani a vasellátottságra, mert a fejlődő csecsemő elvonja a mama szervezetéből a vasat, így akár vészes vérszegénység is kialakulhat. Ezért sem ajánlják az orvosok, hogy a várandós anyuka lemondjon a hús élvezetéről. Tény viszont, hogy a vegetáriánus kismamák gyermekei sem szenvednek hiánybetegségtől, ha a mama gondoskodik a megfelelő vitamin-, ásványianyag- és nyomelem-ellátottságról.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock/A. and I. Kruk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!