Veszélyben

2018.05.19. 11:22

Csaknem kétszer annyi az elhízott gyerek, mint húsz éve

Szinte megduplázódott a túlsúlyos gyermekek száma az elmúlt két évtizedben, ennek leggyakoribb oka a helytelen korai táplálás - közölte az Első 1000 Nap Program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az európai elhízás elleni nap alkalmából.

Forrás: shutterstock

A közleményben azt írták, a legfrissebb felmérések szerint az európai tizenévesek csaknem harmada túlsúlyos vagy elhízott, tízből hat érintett pedig felnőttként is súlytöbblettel küzd.

Kiemelték, a gyermekkori elhízás sokkal veszélyesebb, mert náluk harminc százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség vagy szív- és érrendszeri megbetegedés, mint azoknál, akik csak felnőttkorban küzdenek plusz kilókkal.

Sok múlik a korai tápláláson

Hangsúlyozták, ezek a betegségek megelőzhetők a fogantatástól kétéves korig tartó időszak megfelelő táplálásával, az első 1000 nap táplálása pedig hatással van a szellemi és nyelvi képességek, valamint az immunrendszer fejlődésére is. Hozzátették:

Egyéves kor felett minden harmadik családban ugyanazt eszik a babák, mint a család többi tagja, így jóval több szénhidrátot, fehérjét, sót és cukrot visznek a szervezetükbe, pedig tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-igényük jelentősen eltér a felnőttekétől.

Keveset mozgunk

Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke és az Első 1000 Nap Program szakértője a közlemény szerint felhívta a figyelmet arra, hogy

az európai népesség több mint fele túlsúlyos vagy elhízott, és ez az arány a jelenlegi tendencia szerint tovább fog növekedni.

Hozzáfűzte, a felnőttek naponta legalább öt órát töltenek ülő helyzetben annak ellenére, hogy a mozgásszegény életmód számos krónikus betegség ismert kockázati tényezője.

A legfrissebb felmérések szerint a gyerekek sem mozognak eleget. Európában a serdülőkorúak kétharmada és a 15 év feletti korosztály hatvan százaléka egyáltalán nem él aktív életet, a megkérdezettek több mint fele pedig soha vagy csak ritkán végez bármilyen más típusú fizikai aktivitást, mint például a kerékpározás vagy a táncolás.

Egyre több a cukorbeteg gyerek

Egyre több gyereknél alakul ki kettes típusú cukorbetegség, ami egyértelműen a táplálkozással, az elhízással függ össze – hívta fel a figyelmet a problémára Tóth-Heyn Péter, a Semmelweis Egyetem 1. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatóhelyettese is az M1 csatornán szombaton.

Az elhízott gyerekek nagyon könnyen cukorbeteggé válhatnak. Az egyes típusú cukorbetegség nem függ össze az elhízással, a kettes típus az összes cukorbeteg gyerek két százalékát érinti – mondta, hozzátéve: ez óriási növekedés ahhoz képest, hogy ez nem létező betegség volt korábban.

A kettes típusú cukorbetegség gyerek- és felnőttkorban is sokáig tünetmentes marad, csak szűréssel lehet kideríteni. A betegség azért marad sokáig rejtve, mert a társadalomban máig nem tudatosult: a túlsúly, a kövérség betegség – összegezte Tóth-Heyn Péter.

Borítókép: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!