Hölgyek, csillogjanak az idén!

2019.04.19. 10:00

Az idei divatszín a sminkben is az élénk korall, és a csillogás is visszaköszön az arcokon

Az amerikai Pantone színintézet minden év végén bejelenti, mi lesz a soron következő év színe. 2017-ben a levélzöld nyert, 2018-ban az ultraviola vitte a prímet, idén pedig az élénk korall hódít. Láttuk ezt már az idei divatban, de ugyanez visszaköszön a trendi sminkekben is.

Borsányi Bea

A klasszikus smink sosem megy ki a divatból – a szemhéjra mindig két árnyalatot tegyenek

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Ez a gyönyörű barackos korall árnyalat – tehát nem a korallpirosról van szó – a tavasz típusok egyik legjobb barátja lehet idén. Leginkább rúzs, esetleg pirosító formájában tudom a mindennapi smink elkészítésében ajánlani, de profi sminkesek szemhéjszínekben is használják – mondta Csetényi Szandra sminkmester, amikor arról kérdeztem, milyen formában tudják a hölgyek a sminkjükben megjeleníteni az idei év legtrendibb színét. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden mást ki kellene dobni, hiszen ha már egyszer itt a tavasz, a téli sötétebb színek után végre előkerülhetnek az igazán vidám, élénk színek is, amiket idén is lehet bátran használni. – Hála istennek az idén végre kimegy a divatból az erősen csontosító, nagyon vakolatszerű arckészítés, amit Kim Kardashian neve fémjelez leginkább. Helyette ismét hódít a természetesség, ami azért is jó, mert egyrészt azt erősíti bennünk, hogy fogadjuk el magunkat, másfelől így a bőrünk is fellélegezhet, nem nyomjuk agyon „vakolattal” – tette hozzá mindjárt szinte egy szuszra a mester.

A klasszikus smink sosem megy ki a divatból – a szemhéjra mindig két árnyalatot tegyenek
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az élénk korall kapcsán persze azok, akik nem tavasz típusúak, mindjárt megkérdezhetik: ők akkor felejtsék el idén a divatot? Nos, nyilván a korallnak is rengeteg árnyalata létezik – hidegebb, melegebb, sötétebb és világosabb –, így mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelőt. A sminkmester tapasztalata szerint inkább a fiatalok részesítik előnyben az élénkebb, erősebb tónusokat, míg a középkorosztály, illetve az idősebb hölgyek jobban kedvelik a natúr változatokat. – Elég tág a mozgásterünk szinte minden szín esetében, de azt javaslom mindenkinek, hogy a bőre, a haja és a szeme színéhez próbálja igazítani a sminkjét. Azon túl, hogy tudjuk, mik a nekünk leginkább jól álló színek, érdemes azt is tudni, mivel lehet azokat jól kombinálni. Azt se felejtsék, hogy szemhéjra sose egy színt tegyenek, vigyenek fel mellé egy hozzá illő sötétebb vagy világosabb árnyalatút is – magyarázta Csetényi Szandra. Aki nem biztos magában, ma már sminktanácsadásra is elmehet, ahol a mester mindent megmutat lépésről lépésre haladva, és természetesen azt is meg lehet vele beszélni, milyen színeket és árnyalatokat válasszunk magunknak a boltban.

Néhány hete írtunk arról, mi a divat az öltözködésben az idén. Akkor szó esett arról is, 2019-ben a csillogásé az egyik főszerep. Nos, ez megjelenik a fiatalok sminkjében is: trendi a füstösen csillogó szemhéjfestés, a ragyogó arcbőr, és főleg fesztiválszezonban jöhetnek a színes tusvonalak is. – A smink végén lehet a művet fixálni egy úgynevezett finish premettel, amit már csillogó változatban is meg lehet vásárolni, de highlighterrel is dolgozhatunk, amit tehetünk arccsontra, arcra, de akár az állra, orra vagy a szemöldökcsont alá is. A csillogás mellett divat még a monokróm hatás, illetve – még mindig a fiatalokra gondolva – a szem színének olyan formában történő kiemelése, hogy a szem alatti alsó vízvonalon vagy az alatta lévő részen használunk élénk színeket – mondta el zárásként a sminkmester.

Nos, hölgyeim, ragyogjanak az idén is!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában