anyaországi segítség

2021.02.01. 16:42

Adományokat adott át Soltész Miklós Erdélyben a Caritasnak

A Béres Gyógyszertár Zrt. és a Lipóti Pékség termékeiből álló csomagokat a Böjte Csaba gondozásában levő gyerekek, illetve rászoruló idősek kapják meg.

Torockó, 2019. október 23. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója és bentlakó gyermekek Erdélyben, a torockói Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központban 2019. október 23-án. Ezen a napon Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Böjte Csaba meglátogatta a központot. MTI/Biró István

Forrás: MTI

Fotó: Biró István

A Béres Gyógyszertár Zrt. és a Lipóti Pékség termékeiből álló adományt adott át hétfőn Erdélyben Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye szeretetszolgálatának, a Caritasnak.

Az ebből az alkalomból szervezett sajtótájékoztatón az államtitkár mellett jelen volt Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója, Korodi Attila Csíkszereda polgármestere és Péter György, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója.

A sajtótájékoztatót követően az államtitkár az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a koronavírus-járvány okozta sok fájdalom és szomorúság mellett vannak felemelő pillanatok, amikor cégek, magánszemélyek adományokkal segítenek a rászorultakon. Rámutatott, hogy a magyar Katolikus Karitászon keresztül juttatták el az adományokat, amelyek részben a Böjte Csaba ferences szerzetes által működtetett alapítvány gondozásában levő, Csíkszereda környékén élő gyermekekhez, részben olyan idősekhez jutnak el, akiknek szükséges erősíteni az immunrendszerét.

Az államtitkár kiemelte, hogy ezek az adományok nem helyettesítik a járvány elleni védekezés szabályait, továbbra is fontos betartani őket, mint ahogy az is fontos, hogy Erdélyben, Székelyföldön minél többen és a lehető leghamarabb beoltassák magukat a koronavírus ellen.

Az államtitkár közölte, hogy az Erdélyben élő magyarok továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására, és kiemelt néhány olyan beruházást, amelyeket az elmúlt időszakban támogatott a magyar kormány, illetve az idén is előirányoztak rájuk támogatást.

A templomépítések, iskolafejlesztések, valamint ifjúsági programok közül kiemelte a gyimesközéploki templom felújítását, amelyhez 20 millió forinttal járult hozzá a magyar kormány. Közölte, hogy befejeződött a gyimesközéploki iskola tornatermének az építése, amelyet 250 millió forinttal támogatott a magyar kormány.

Emellett a gyulafehérvári főegyházmegye Szelterszfürdőn tervezett ifjúsági táborának a megépítését is támogatták 150 millió forinttal, az idén további 30 millió forintot folyósítanak erre a célra. Hozzátette, hogy a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó idei megszervezését is támogatják 7 millió forinttal, míg a gyergyószentmiklósi Fogarasy-líceum eddig 81 millió forint támogatást kapott, amihez az idén 30 millió forintot adnak hozzá.

Az államtitkár arra kérte a román kormányban helyet foglaló RMDSZ-es politikusokat, segítsék elő Románia és Magyarország együttműködését, hogy a két ország viszonylatában is legyen olyan történelmi közeledés, ami a közelmúltban megtörtént már Magyarország és Szerbia, illetve Magyarország és Szlovákia között.

„Nagy szükség van arra, hogy amikor Nyugat-Európában értéket rombolnak, sokszor értékét veszti a társadalom, illetve a kereszténységet üldözik, akkor az együtt élő nemzetek segítsék egymást” – mondta az államtitkár.

Borítókép: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója és bentlakó gyermekek Erdélyben, a torockói Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központban 2019. október 23-án. Ezen a napon Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Böjte Csaba meglátogatta a központot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!