Járvány

2021.05.10. 09:38

A testmozgás segíti a betegek felépülését a hosszan tartó Covid–19 tüneteiből

Jelentős javulást tapasztaltak testmozgásukban, légzésükben, fáradtságukban és kognitív képességeikben azok a hosszan tartó Covid–19-tünetekben szenvedők, akik részt vettek egy hat hétig tartó rehabilitációs programban – közölték brit kutatók.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az angol Nemzeti Egészségkutató Intézet (NHR), a Leicesteri Egyetem, a Leicesteri Kórház és a Loughboroughi Egyetem kutatói a Chronic Respiratory Disease című tudományos folyóiratban ismertették tanulmányukat a rehabilitációs programban részt vett 30 beteg állapotáról, akik hat héten át hetente kétszer vettek részt rehabilitációs foglalkozásokon.

Ezek a foglalkozások tartalmaztak aerobikgyakorlatokat, gyaloglást vagy gyaloglógép használatát, kar és láb erőedzést, egészségfelvilágosítási beszélgetéseket a tünetek kezelésének segítésére.

A kutatók statisztikailag jelentős javulást tapasztaltak. Az általuk összeállított terápiás program (FACIT) mérőszámai szerint a páciensek fáradékonysága 5 ponttal javult hat hét alatt. Javult a mértékadó klinikai képességi vizsgálatokkal mért általános jólétük és szellemi képességeik.

Olyan betegeknek ajánlották fel a rehabilitációs programban való részvételt, akik úgy érezték, hogy mindennapos tevékenységükre hatással vannak a hosszan tartó Covid–19 fizikai és/vagy pszichológiai tünetei. Kizárták azokat a betegeket, akiknek akut tünetei voltak, orvosilag nem voltak stabilak (például nem kezelték cukorbetegségüket), vagy olyan tüneteket mutattak – szaglás, ízérzékelés elvesztése –, amelyek azt jelezték, hogy számukra nem előnyös egy légzőszervi rehabilitációs programban való részvétel.

A résztvevők között egyenlő arányban volt nő és férfi, átlagéletkoruk 58 év volt. 87 százalékukat kezelték kórházban, átlag 10 napon át. 14 százalékukat kezelték intenzív osztályon lélegeztetőgépen. Négynek voltak korábban légzőszervi problémái.

„Az alkalmazott rehabilitációs program a Covid–19 után biztató javulást mutatott fel a klinikai eredményeket tekintve. Senkinek sem kellett abbahagynia azért, mert rosszabbodtak a tünetei, és a program magas arányú befejezése azt jelzi, hogy a betegek megfelelő kezelésnek tartották” – idézte a kutatóintézet közleménye Sally Singh professzort, a Leicesteri Kórház érrendszeri és légzőszervi rehabilitációs részlegének a vezetőjét.

„Voltak aggodalmak azt illetően, hogy a rehabilitáció súlyosbítja a tüneteket vagy újakat vált ki, és hogy a testmozgás felerősíti a fáradtságot. Eredményeink utóbbit nem mutatták ki, és sok résztvevőnek javultak a tünetei. Ez azt feltételezi, hogy az alkalmazott légzőszervi rehabilitációs kurzus része lehet egy betegközpontú és holisztikus megközelítésű programnak a hosszan tartó Covid-tünetek különféle megjelenésének a kezelésére” – tette hozzá a professzor.

A kutatócsoport elismerte, hogy a tanulmányban nem volt hasonló tünetekkel bíró kontrollcsoport, hogy össze tudják hasonlítani a két csoport egészségi állapotát és újabb vizsgálatokra van szükség nagyobb létszámú résztvevővel, hogy az eredményeket megerősítsék.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!