Hasznos ajándékok

2018.12.07. 14:15

A szülők inkább a hagyományos játékokat vennék a gyerekeiknek

Az időtálló, „örök sláger” játékok, mint a gyurma, a kerékpár vagy a társas, sokkal jobban szolgálják a fiatalok fejlődését, mint a high-tech berendezések.

A szülők jelentős része inkább hagyományos játékkal szeretné lefoglalni gyermekét, mint különböző high-tech kütyükkel – derült ki egy brit kutatásból. A csalad.hu összefoglalója szerint a digitalizált játékok, konzolok és berendezések „uralmával” szemben egyre több szülő akar azonban visszatérni a klasszikus játékokhoz, pontosabban azokhoz, amelyek neki gyermekkorában örömöt, élményt jelentettek.

Mint írják, egy brit játékforgalmazó a karácsonyi időszak közeledtével arról kérdezett meg 2000 szülőt, ők milyen játékot adnak szívesen gyermekük kezébe.

Meglepő módon alig valaki beszélt a kütyükről, annál jelentősebb volt a “régimódi” dolgok megemlítése.

Az említések között volt a jojó, a kémiai keverős-kutyulós készlet, az ugrókötél, a gyurma, a mikroszkóp és a bűvész szett. Indoklásként pedig rendre az hangzott el,

azért kedvelik ezeket a játékokat a szülők, mert az ő gyermekkorukban rájuk nagy hatást tettek, emlékeznek, hogy jó élményt nyújtottak nekik,

vagyis pozitív érzések maradtak meg róluk. Minden negyedik szülő azt emelte ki, fontos, hogy a játék kreatív legyen, segítsen a fiataloknak az önkifejezésben és növelje önbizalmukat.

“A játékok nagyon fontos szerepet játszanak a gyermekek fejlődésének és tanulásának elősegítésében. Új felfedezéseket tehetnek általuk, növelhetik kézügyességüket, kreativitásukat, világról szerzett tudásukat” – idézi a cikk Andrew Roscoe-t, a felmérést készíttető very.co.uk webáruház munkatársát, aki a brit Indepedent című lapnak nyilatkozott.

A tartalmas időtöltés és fejlesztés mellett a megfelelően megválasztott foglalatosság akár hosszú távon is hatást gyakorolhat az ifjak életére: életre szóló érdeklődés, szakma vagy akár hobbi is lehet egyik-másik tevékenységből. Éppen ezért kifejezetten jó, ha a gyermekszobában a játékok legszélesebb spektruma elérhető a fiatal számára, hogy kedve, hangulata, érdeklődésének változása, vagy akár aktuális erőnléte szerint megfelelő darabot vehessen elő.

A válaszadók kétharmada mondta azt, hogy gyermeke pont olyan játékokkal játszik, mint amilyeneket annak idején ő maga is nagyon szeretett. Nem meglepő módon ezek a felnőttek úgy gondolták, hogy

ezek az időtálló portékák sokkal jobban szolgálják a fiatalok fejlődését, mint a high-tech berendezések.

A kicsiknél a kirakós kockákat, babákat, plüssmacikat és lábbal hajtható autókat említették, mint a legnépszerűbb ajándékokat, a nagyobbak esetében a kerékpár, modellvasút, teleszkóp, kémiai kísérletes készlet volt a favorit.

Minden tizedik szülő szerint nagyon fontosak a szerepjátékok is, a babaházak, illetve a jelmezek – emeli ki a cikk.

A tudományosan leginkább hasznosnak tűnő játékok azonban nem érnek egy fabatkát sem, ha a fiatalok érdeklődését nem keltik fel

- legalábbis ezt gondolják a válaszadó brit szülők, akiknek a fele azt mondta, a legfontosabb, hogy a játék örömet okozzon a gyermeknek, illetve majdnem hasonló arányban említették azt is, hogy szórakoztassa a kicsit. Jelentős volt azok aránya, akik elvárják a játéktól, hogy tanuljon belőle valamit az ifjú (40 százalék) és azt is fontosnak nevezték, hogy szeresse az adott darabot (44 százalék) – derül ki a kutatásból.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!