50 éve

2018.12.22. 14:16

A lelkisegély-szolgálat ünnepek idején is hívható

Ebben az időszakban többen – általában az idősebb korosztályból – érzik magányosnak magukat, és gyakran egy beszélgetés is elég ahhoz, hogy a pozitív gondolatok felerősödjenek.

Forrás: Shutterstock

Fotó: SeventyFour

A tapasztalatok azt mutatják, hogy advent idején és újévkor felerősödik az elvesztett családtagok, barátok hiánya, és hatványozódik az egyedüllét érzése. A hívások között több az olyan tartalmú, amely a magánnyal van összefüggésben – mondta Dudás Erika, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének szakmai vezetője az M1 Életkor című műsorában.

Ahogy a műsor alapján a hirado.hu írja, Magyarországon 1970 óta működik lelkisegély-telefonszolgálat. Az elmúlt évtizedek azt bizonyítják, fontos, hogy a válsághelyzetben lévők el tudják mondani problémáikat, beszélhessenek érzéseikről. A betelefonálók jó része az idősebb korosztályhoz tartozik, és sokuknak egészségügyi problémái vannak, magányosan élik mindennapjaikat.

Dudás Erika szerint aki magányoson éli az életét, az leginkább beszélgetni szeretne, kell valaki, akivel megosztja az aznapi történéseket, elmondja az érzéseit, illetve azt, hogy mi bántja, és mi az, ami számára problémát jelent. Néhány kedves, megértő szó sok esetben a legjobb gyógyír – tette hozzá.

Előfordul, hogy a telefonálónak lenne kivel megosztania búját-baját, mégis a lelki segélyt hívja, mert anonim módon, ismeretlenül könnyebb beszélni az igazán nyomasztó problémákról is. Dudás Erika úgy véli, fontos a jelenlét, és bár ez a jelenlét csak telefonon keresztül létezik, de akkor is ott van valaki a betelefonáló mellett, aki meghallgatja.

A negatív érzések, mint a szorongás, a félelem vagy a magányból fakadó elkeseredettség főleg akkor tör rá az emberre, amikor már minden elcsendesült. Ám a telefonos szolgálat éjjel is hívható. A szolgálat munkatársai senkinek sem mondják meg, hogy mit tegyen, hanem a betelefonálóval együtt elmélkednek, és igyekeznek pozitív irányba terelni a gondolatait.

A beszélgetés akkor igazán eredményes, ha a telefonáló rádöbben, hogy van megoldás. Néhány nap vagy hét elteltével sokan azért hívják újra a lelki segélyt, hogy elmondják, már más színben látják a világot, mert nyitottak mások felé, újra közösségbe járnak.

Fontos, hogy a betelefonáló önszántából próbáljon és merjen változtatni, ne féljen személyes segítséget kérni, és nyisson a külvilág felé, bízzon az emberekben – hívta fel a figyelmet Dudás Erika.

A lelki elsősegély ünnepek idején is hívható a 06-1-116-123-as telefonszámon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában